A szerb sajtó arról cikkezik, hogy Ana Brnabić kormányfő rövidesen beköltözhet családjával abba a villába, amelyben Jovanka Broz mintegy 30 éven keresztül élt.
A Nova.rs úgy tudja, hogy jelenleg a villában a fűtés szerelése folyik és nemsokára elkészül az objektum felújítása.
Jovanka Broz, a néhai elnök özvegye 2013-ban hunyt el, az állami tulajdonban lévő épület pedig – sok más hasonló objektumhoz hasonlóan – meglehetősen rossz állapotban volt. A Szabad Magyar Szó foglalkozott is ezen villák felújításának témájával.
Több százezer euróból renoválják Jovanka Broz és Miloševićék villáját
Az eredeti tervek szerint a felújítás után a mintegy 4 millió eurót érő 750 négyzetméteres villát az állam bérbe adta volna valemely külföldi országnak, amely nagykövetségnek, vagy konzulátusnak használhatta volna, volt is rá érdeklődő.
Most viszont a szerb sajtó egyöntetűen arról ír, hogy Ana Brnabić költözik be családjával az épületbe.
Azt hogy az állam mennyit költött az épület felújítására nem tudni, csak annyit hoztak nyilvánosságra, hogy az eredeti tervek szerint erre mintegy 34 millió dinárt irányoztak elő.
Ide költözik majd a kormányfő és családja (Fotó: 021.rs)