Hetes erősségű földregés rázta meg a görög és török partokat pénteken. A görög hatóságok riasztást adtak ki a szökőár miatt.

Szírosz szigetén, ami a Küklád szigetcsoport fővárosa, is érezni lehetett azt a földrengést, amely Görögországon belül Számosz szigettől északra volt erős.

Szírosz fővárosában, Ermoupoliban a déli órában különösebben nagy riadalmat nem keltett a rengés, amely 5-10 másodpercig volt csak érezhető. A helyiek rutinosan kifutottak az üzletekből, és pár perces várakozás után mindenki folytatta tovább a félbehagyott teendőjét. A rengés itt úgy lehetett érezni, mintha az ember egy platón állna, amire hirtelen felhajt egy autó, és emiatt a minden remegni kezd, és megszédül egy pillanatra.

Riasztást adtak ki a szökőár miatt

A görög hatóságok a Szamosz sziget lakóit SMS-ben szólították fel, hogy maradjanak távola  a partoktól, mivel a rengést szökőár kísérte. Ez szerencsére – helyszíni beszámolók szerint – nem volt különösebben nagy. A görög polgári védelem egységei azonnal a szigetre indultak, ahol bekapcsolódnak a mentésbe és a romeltakarításba, mivel több épület is romba dőlt.

A törökországi Izmirben ennél sokkal súlyosabb a helyzet, épületek tucatja semmisültek meg, és legalább négy ember vesztette életét, a sérültek száma pedig megközelíti a kétszázat.

A görög kormányfő felhívta telefonon Erdogan török államfőt, hogy részvétét fejezze ki a halálesetek miatt, és tweetjében utalt arra, hogy a nézetkülönbségek ellenére is ebben a helyzetben össze kell fogniuk.

 

A görögországi földrengés (Evening Standrad)