Bár a koronavírus-járvány mindenkire negatív hatással van, egyre jobban tapasztalható, hogy a nőket összességében lényegesen hátrányosabban érintik a járvány miatt bevezetett szigorú intézkedések, mint a férfiakat. A munkahelyüket (kényszerből vagy önként) elvesztettek közt is jóval több a nő, és a kijárási tilalom bevezetése miatt nemcsak a gyermekekről, de a 65 évnél idősebb családtagokról való gondoskodás is jórészt a nők nyakába zúdult. Sajnos az összezártság miatt világszerte megnőtt a nők kárára elkövetett családon belüli erőszakos esetek száma is.

Március 15-én bezártak az iskolák, óvodák. Volt olyan cég, ahol az anyákat kényszerszabadságolták, és csak a fizetésük 60 százalékát kapták kézhez, ebből kifolyólag valószínűleg fennállt a kiszolgáltatottság érzése is. Esetleg azért kényszerszabadságolták a foglalkoztatottakat, mert ideiglenesen nem volt szükség a munkájukra. Sokan amiatt éltek rettegésben, hogy a járvány következtében elveszítik a munkájukat. Hogyan hatott ki ez a nőkre, a családi viszonyokra? Dr. Lendák-Kabók Karolina, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kar Szociális Munka Tanulmányi Programjának egyetemi docense szerint a kutatások egyértelműen azt mutatják, hogy a COVID–19-válság idején a legnagyobb terhet a nők viselték.

– A járványügyi intézkedésekkel egyidejűleg sok kutatás indult a járvánnyal kapcsolatos újonnan felállított rendszerekkel, változásokkal kapcsolatban. Szerbiában a Friedrich Ebert Alapítvány támogatásával a SeCons (fejlesztéseket kezdeményező csoport) kutatása alapján 200.000 ember veszítette el a munkáját április közepére, ebből csaknem fele, 46,2 százalék azért, mert a munkáltató leállt. 20,5 százalékuk nem kapott új ajánlatot a munkáltatótól. Ezek a számok nagyon ijesztőek, és a médiában kevés szó esik erről. Főként a fiatalabbak jártak így. Ami a társadalmi nemi (gender) szempontú különbségeket illeti, a nők inkább a kisebb településeken, illetve falun maradtak munka nélkül, míg a férfiakat a munkanélküliség inkább a városban veszélyeztette. Ez a nők és a férfiak közötti különbség a munka megtartását vagy elvesztését illetőleg is a foglalkozások társadalmi nemi szegregációjából ered. A COVID–19-válság idején a legnagyobb terhet, ugyanakkor a legnagyobb kockázatot is a nők viselték: a munkavállalók 86 százalékaként „a fertőzés első vonalában”  dolgoztak, hiszen az egészségügyi dolgozók többsége nő, illetve a kereskedelmi szektorban is túlnyomóan nőket foglalkoztatnak.

Dr. Lendák-Kabók Karolina

A járvány miatt megnövekedett a gondozási feladatok száma

A járvány ideje alatt, főleg addig, amíg az idősek be voltak zárva, a nők vagy a férfiak töltöttek több órát gondoskodó munkával (bevásárlás, főzés, ügyes-bajos feladatok intézése, beteggondozás)?

–  Egy másik kutatás (az Újvidéki Egyetem, Szociológia Tanszékén dolgozó oktatók kisebb csoportja által készült) eredményei alapján az iskolák és az óvodák bezárása a koronavírus-járvány miatt megnövekedett gondozási feladatokat jelent, különösen azoknál a családoknál, ahol kisgyermekek vannak. A fiatalabb gyermekeket nevelő válaszadók közül 12,3 százalék állította, hogy mindkét szülő együtt/egyformán vállalta a felelősséget a gyerekgondozással kapcsolatban, míg 12,5 százalékuk azt, hogy a felelősség nagy részét az egyik szülő vállalta. A társadalmi nemi különbségek azt mutatták, hogy a férfiak sokkal kevésbé nyilatkoznak arról, hogy ők maguk gondozták a gyermekeket (3,6 százalék), mint a nők (15,4 százalék). A közszférában foglalkoztatott válaszadók társadalmi nemtől függetlenül vallották azt, hogy maguk gondozták a gyermekeket (20 százalék), míg a magánszektorban foglalkoztatottak kevesebben (12 százalék).

A válaszadók többsége (60 százalék felett) valakit gondozott a járványügyi intézkedések, szükségállapot alatt. Közülük a legtöbb (32,7 százalék) az időseket és a betegeket a családban, 8,3 százalékuk az időseket és a beteg szomszédokat látta el, 7,9 százalék mindkét csoportot (idősek és betegek a rokonságban és a környéken), míg a válaszadók 8,8%-a mással is törődött. Az idősek és a betegek gondozása egyenletesen oszlik meg a férfiak és a nők között. A falun elő válaszadók lényegesen gyakrabban (16,2 százalék), mint a városi válaszadók (7,6 százalék) vigyáznak a szomszédaikra.

Az otthoni oktatás leginkább azok számára jelentett nagyobb mértékű terhelést, akik 14 évnél fiatalabb iskolás gyermekről gondoskodtak. Legnagyobb arányban a feladatok és határidők számontartásában, a tanárral való kapcsolattartásban és a házi feladat elvégzésében segítették a szülők a gyerekeiket. A nők vagy a férfiak tanultak többet a gyermekekkel, és tartották a kapcsolatot a tanárokkal?

– Ugyancsak az előbbi kutatás idézve a legtöbb válaszadó nem értett egyet azzal az állítással, hogy a szükségállapotban nehéz lenne összeegyeztetniük a magán- és a szakmai életet (27 százalék egyáltalán nem, míg 29,4 százalék általában nem ért egyet ezzel az állítással). Érdekes megjegyezni, hogy a válaszadók 17 százalékának erről nem volt véleménye. 15 százalékuk általában egyetértett, 11,6 százalékuk pedig teljes mértékben egyetért azzal a nézettel, hogy a világjárvány és a válság idején nagyon nehéz összeegyeztetni magán- és szakmai kötelezettségeiket. Azok között, akik teljes mértékben egyetértenek ezzel a hozzáállással, valamivel több nő van (12,5 százalék), mint férfi (8,9 százalék). Az elváltak és azok, akiknek két vagy több 11 évesnél fiatalabb gyermekük van, másoknál gyakrabban teljesen egyetértenek ezzel a hozzáállással (21,6 százalék).

A fizetetlen munka a korábbiakhoz képest jelentősen megnőtt

Számolhatunk többletházimunkával a karantén miatt, vagyis az miatt, hogy több időt töltött otthon minden egyes családtag? Ki végezte ezt, kinek a terhe nőtt?

–  Egy magyarországi és erdélyi magyar kutatás szerint „végtelen munkafolyamattá váltak a mindennapok” – így élték meg az anyák a koronavírus-járványt. A kutatók kisgyerekes, home office-ba kerülő anyákat kérdeztek, akiknek a párja hasonló körülmények között dolgozott, az eredmények azt mutatták, hogy az anyák – egy-két kivételtől eltekintve – automatikusan az összes fizetetlen, reproduktív munka elvégzésének és menedzselésének felelősévé váltak. Ez a fizetetlen munka a korábbiakhoz képest jelentősen megnőtt: a házimunka mellett a gyerekek napközbeni gondozása és oktatása is a családok, főként a nők nyakába szakadt. A refamilizáció felerősödött, és megsokszorozta a családon belül a nők feladatait. A család együttléte sok feladattal járt a nők számára, napi több étkezés elkészítése, a takarítás és a gyerekekkel való „intenzív” foglalkozás feladata és igényessége is domináló, frusztrációt okozó tevékenységgé vált. A gyerekek iskolai feladatait el kellett végezni vagy éppen felügyelni, és ennek felelősségét a magyarországi kutatásban és az erdélyi magyarok között is az anyák viselték. Az anyák keresőmunkája háttérbe szorult, a „munkaidőn kívülre”, tehát hajnalban vagy éjjel és hétvégén igyekeztek behozni a keresőmunkával kapcsolatos lemaradásukat, amikor a családtagokkal nem kellett aktívan törődniük.  A kutatónők az interjúk során csupa frusztrált és fáradt nővel beszélgettek, akik már nagyon várták, hogy vége legyen az iskolának és a karanténnak is.

Hol voltak az apák ez alatt az idő alatt?

– A magyarországi és erdélyi magyar női interjúalanyok az apákról tipikusan azt vallották, hogy őket kevésbé lehet bevonni, mert ők azok, akik többet keresnek, többet is kell dolgozniuk, akár fontosabb munkakört töltenek be, és amúgy is kevésbé rugalmas a munkájuk. Így igen gyakran az hangzott el, hogy ahol a lakáskörülmények megengedték, ott az apák félrevonultak egy külön szobába vagy dolgozószobába, és csak ritkán vettek részt a családi teendőkben, vagy már csak akkor, amikor „ledogozták a 8 órát”. A magyarországi és erdélyi kutatónők szerint a fent leírt munkamegosztás, a női munkáknak tulajdonított rugalmasság a tradicionális nemi szerepek megerősítéséhez vezetett. A férfiak munkája a kereseti rés miatt különben is többre értékelt a nők munkájához képest, így mivel a férfiak többet keresnek, a munkájuk automatikusan többet is ér, ami persze abszolút értékben mérve nem így van. A „Nemek közötti felelősségteljes kormányzás – A fizetetlen munka felosztása” programja – amelyet a Nemek közötti egyenlőség és a nők szerepének erősítéséért felelős ügynökség (UN Women) hajt végre az Egyesült Királyság kormánya és a belgrádi brit nagykövetség támogatásával („Rodno odgovorno upravljanje – Preparaspodela neplaćenog rada”, koji sprovodi Agencija za rodnuravnopravnost i osnaživanje žena (UN Women), uz podršku Vlade Ujedinjenog Kraljevstva i Britanske ambasade u Beogradu”) – kimutatta, hogy a fizetetlen gondoskodási munka a GDP 21,5 százaléka lenne Szerbiában, vagyis 9,2 milliárd euró!

Nem volt elegendő jó szülőnek lenni, emellett jó tanárrá is kellett válniuk

Növelték a járványügyi intézkedések a két nem közti különbségeket bármilyen formában? Sok nő kényszerült home office-ba, hogyan hatott ki a munkájukra a többletmunka, amely rájuk zúdult a karantén miatt? Hogyan és mikor tudták végezni a munkájukat a gondoskodás és a házimunka mellett? Ez miatt veszélybe kerülhetett a munkahelyük?

– A SeCons kutatása azt az eredményt mutatta ki, hogy a háztartásban megnövekedett munkaterhelés és a családtagok gondozása szintén a nőkre maradt (a háztartások 70 százalékában), akik túlnyomórészt a válság előtt is végezték ezeket. A Gender and Society blogon viszont azt olvastam, hogy Amerikában 800.000 nő hagyta ott a munkahelyét idén augusztusban és szeptemberben a 216.000 férfihez képest. Ez azért is van, mert a gyerekek otthonról tanulnak, és őket kell segíteniük, illetve a bölcsődés és az óvodáskorú gyerekekre vagy nem tudnak gyermekfelügyeletet biztosítani, vagy most ez annyira drága, hogy inkább felhagy az egyik szülő a keresőmunkájával, amíg a helyzet nem rendeződik. Természetesen, mivel a nők azok, akik általában kevesebbet keresnek, ők hagyják ott legtöbbször a munkahelyüket.

Ami a magyarországi és az erdélyi kutatást illeti, ott a dolgozó anyáknál az „intenzív anyaság” koncepciója még erőteljesebben lépett fel. A mindennapokban gondoskodó, önfeláldozó, állandóan elérhető anyának kell lenni, de még így is lelkiismeret-furdalással küzdöttek a nők. Bár ez egy középosztálybeli szemlélet, a többi társadalmi rétegre is hatással van, illetve maga az oktatáspolitika és a társadalmi elvárások is ezt ösztönzik.   A szükségállapot alatt az „intenzív anyaság” még jobban fokozódott. A szülőkre nehezedő nyomás a pandémia idején a kisgyerekesek esetében volt a legnyomasztóbb: nekik nem volt elegendő jó szülőnek lenni, emellett jó tanítóvá és óvodai szakemberré is kellett válniuk, és ezt főként az édesanyák vállalták magukra. Meg kellett tanulniuk azt is, hogyan kell megtanítani egyes matematikafeladatokat, vagy éppen az első betűk leírásának mesterségét vagy az óvodáskorú gyerekekkel való produktív, fejlesztő foglalkozásokat. A felső tagozatos vagy középiskolás diákok általában már önállóan végezték a feladatokat. Őket inkább felügyelni kellett, mint tanítani. Szerintem ez a mi térségünkre is jellemző volt, csak sokkal kevesebb szó esett róla.

(Folytatjuk)

Az interjú a Családi Kör hetilap 2020. október 22-ei számában jelent meg.

A pandémia nem támogatja a nemek közti egyenlőséget – ezt mutatják a kutatások és a személyes tapasztalat is (Fotó: Reuters/Michaela Rehle)

A cikk megjelenését támogatta: