Amfilohije püspök temetése nem csak a régió országaiban keltett nagy médiafigyelmet, a nyugati sajtó egy része is foglalkozott vele – igaz, különböző okok miatt. Míg nyugaton nagyrészt a járványügyi előírások semmibevétele miatt aggódtak, a szerb sajtó egy része azt bizonygatta, hogy Aleksandar Vučić podgoricai útja – amelyre őt meghívták és úgy ment el, mint egy zarándokútra – egy gyönyörű emberi gesztus, közben mások szinte gyomorforgatónak ítélték meg azt, hogy megjelent a temetésen. Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök magánemberként érkezett a montenegrói fővárosba (azelőtt kormányfőként és most, amióta államfő sem volt hivatalos montenegrói látogatáson), ahol a gyászszertartás alatt külön sajtótájékoztatót tartott, állítólag fel akart szólalni a ceremónián, majd amikor kiderült, hogy az egyházi vezetők tiltakoztak ez ellen, akkor megpróbálták úgy lekommunikálni a dolgokat, hogy az egyházi vezetők egy része akarta, hogy beszéljen, de a béke megőrzése érdekében nem tette.
A Beta hírügynökség Siniša Kovačević íróval, a Néppárt alelnökével beszélgetett a temetés napjáról, az elnök (le)szerepléséről. Kovačević szerint teljes mértékben csődöt mondott Vučić Podgoricában, aki úgy akarta lekommunikálni a látogatást, mint „Trója leigázását”, de nem járt sikerrel.
– Temetésre nem küldenek meghívót, de nem is megy el az ember annak a szomszédjának a temetésére, akivel tyúkpere volt vagy akit a sajtón keresztül minden létező módszerrel megpróbált lejáratni. Nincs szégyenérzetük, megismétlődött az, ami Oliver Ivanovićtyal, azzal a különbséggel, hogy itt nem erőszakos halálról beszélünk – mondta az író, aki kifejtette: a montenegróiak tisztelik a halált, mert sohasem féltek a haláltól. Nem ritka eset, hogy egy montenegrói 500 vagy 1000 kilométert utazik azért, hogy részvétet nyilvánítson, tette hozzá.
A belgrádi sajtó egy része szerint Vučić kockázatot vállalt és nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor elment Amfilohije temetésére. Kovačević viszont úgy véli, semmilyen veszély nem leselkedett az elnökre.
– Mire számítottak, hogy úgy fogadják majd, mint Srebrenicában, és cipőkkel dobálják meg? Tehát, egy csipetnyi bátorság sem kellett ehhez, és kockázat sem volt – nyilatkozta, majd Vučić céljairól beszélt, mondván az elnök feszültséget akart kelteni a nép körében és a szerb pravoszláv egyház vezetői között.
– Ha hónapokig kampányoltak Amfilohije püspök ellen – amiből Marko Đurić őexcellenciája és a rezsimhű sajtó vette ki a legnagyobb részét –, minek mentek el a temetésre? Ezeknek az embereknek semmi sem szent – mondta Kovačević.
Vučić vendége volt a TV Vijestinek. Ez a vendégszereplés megmutatta, miért kerüli a szerb államfő a tévévitákat és miért csak a „saját” újságíróinál vendégeskedik.
– A TV Vijesti újságírója komoly profizmussal végezte a munkáját, és nem hagyta, hogy Vučić a kérdésekre kérdésekkel válaszoljon, hogy témát váltson és felcserélje a fogalmakat. Kiderült, akkor, amikor konkrét választ kell adnia, Vučić erre képtelen – mondta az író.
A Beta azon kérdésére, hogy mennyire volt illő aközben sajtótájékoztatót tartani, amíg a templomban tartott a mise, és hogy a szerb delegáció csak a misét követően jelent meg a templomban, Kovačević azt válaszolta, hogy ezzel a tettével Vučić szégyent hozott Szerbiára.
– Vučićnak még a püspök temetésének napján is középpontban kellett lennie. Ahelyett, hogy részt vegyen a temetési szertartáson, ő valamilyen lépcsőn állva arról beszélt, hogy könyveket ajándékoz Montenegrónak. Szerbiára nézve szégyen, hogy a szertartás alatt üresek voltak azok a székek, amelyeket a szerb delegációnak foglaltak le – véli Kovačević, aki úgy érzi, Vučićnak minden külföldi útja előtt fel lehetne tenni a következő kérdést: „Elnök, ma hol hozol ránk szégyent?”.
Kovačević a Podgoricában történteket csak egy eseményként éli meg a sorozatos kollektív szégyenkezések sorában.
– Sámlin ült Trumpnál, több órát várt arra, hogy fogadja Putyin, félig megölelte Hszi Csin-pinget… – sorolta Kovačević.
A Beta anyagát itt olvashatják.
A kávézó nem gyár
A gazdaság nem állhat le. Egyre többet halljuk ezt a kijelentést, nem csak Szerbiában. Természetesen a járványhelyzet miatt hozott – és gyakran nehezen követhető – intézkedések kapcsán. Miša Brkić gazdasági újságíró a Danas napilapnak írt kommentárt arról, hogy szerinte melyek azok az ágazatai a gazdaságnak, amelyek jelentős mértékben kihatnak egy adott ország gazdaságára és melyek azok, amelyeknek ügyét felkarolva egyesek politikai poénokat akarnak szerezni maguknak.
– A német, szlovén, belgiumi, spanyol, cseh és francia kormányok úgy döntöttek, hogy meghatározott időre (vasárnaptól kezdve egy hónapig) szüneteltetik az úgynevezett nem létszükségletű gazdasági tevékenységet, elsősorban a kávézók bezárásával.
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy nagy ára van a járvány ideje alatti gazdasági tevékenység megőrzésének, amit több millió koronavírusos dolgozó és számos haláleset bizonyít.
Szerbia is más országokhoz hasonló gondokkal küzd.
Néha viszont az utóbbi időben a Szerbiában hatalmon lévő politikusok némelyike félreértelmezi a teljes vagy részleges „lockdown” fogalmát, szándékosan leegyszerűsítve azt a legolcsóbb populizmus szintjére.
A gazdaság lezárása, a „munkahelymegőrzés”, és a „dolgozni muszáj” címszó alá gyömöszölnek olyan foglalkozásokat és szolgáltatásokat is, amelyeket ha a járványügyi szakemberek ajánlására felfüggesztenének egy időre, a gazdaság és az állam akkor sem menne tönkre.
Az egyik ilyen eset az a bejegyzés, amelyet a kormányzó párt egyik képviselője, magas rangot betöltő tagja tett közzé, amelyben azért támadta a válságstábot, mert arra utaltak, hogy átmenetileg be kellene zárni a kávézókat, amelyek bizonyítottan a fertőzés gócpontjainak számítanak. (Vladimir Đukanović, „Đuka“ a bejegyzés szerzője – a szerk. megj.)
„Mi az értelme korlátozni a vendéglátóipari létesítmények nyitva tartását? Mi szükség van erre az őrületre, ami a lehető legközvetlenebb úton több ezer embert érint, azokat, akik ebben a szektorban dolgoznak? A válságstábban ülő urak, a fizetésük a költségvetésből van, a költségvetést meg ugyanazok a vendéglátósok, hoteltulajdonosok és különféle magánvállalkozó töltik fel, akiket most bezárnának vagy korlátoznák. Ennek az országnak dolgoznia kell és megóvnia a munkahelyeket. Hagyják abba ezt a badarságot a bezárásokkal és korlátozásokkal”, ismételte a politikus többször is, hogy nem kell bezárni a kávézókat.
Úgy látszik, vagy egy nagy tévedésről beszélünk vagy valamilyen nem ismert haszon származik az ilyen kijelentésekből – írja Bakić, leszögezve, a kávéház ipar nem maga a szerb gazdaság, és nem is az iparágazat, amelyből Szerbia él, és nem is az iparágazat, amely kihúzza az országot a koronavírus okozta válságból.
– Nem a kávézóktól, bármennyi is legyen belőlük Belgrádban és Szerbiában, függ a GDP, az állami költségvetés, a foglalkoztatási arány, vagy bármelyik jelentősebb gazdasági mutató.
A GDP és a költségvetés feltöltése szempontjából fontosabb az, hogy ne kelljen a fertőzéstől tartania a sokkal jelentősebb gazdasági ágazatoknak – például az iparnak (textil, élelmiszeri, vegyi, fém), a közlekedésnek, a kereskedelemnek és a bankoknak.
Ezek azok az ipari ágazatok, amelyek jelentős mértékben biztosítják az egészségügyi dolgozók bérét, a válságstábban helyet foglaló epidemiológusokét is.
A kávézók működésénél gazdasági értelemben sokkal fontosabb az, hogy azok a gyárak működjenek, amelyeknek leszerződött kiviteli megrendelései vannak, azok, amelyek nagyban hozzájárulnak a makrogazdasági stabilitáshoz.
Természetesen a kávézók is adóznak, amivel töltik a költségvetést, de nem lehet összehasonlítani őket például az iparral vagy a kivitellel.
Az ipar pedig csak akkor működhet zavartalanul, ha a válságstáb úgy ítéli meg, hogy ahhoz be kell zárni a kávézókat egy meghatározott időre, ha a fertőzés gócpontjává váltak.
Ez nem valakinek a „heppje”, és nem is a kávézók tulajdonosaival és dolgozóival történő leszámolás, hanem egy hatékony és kompromisszum nélküli járványügyi intézkedés kell, hogy legyen, amivel meggátolható a járvány további terjedése és a szerb gazdaság legtermékenyebb területeinek biztosítja a munkát.
Ezeket az intézkedéseket senkinek sem kellene megkérdőjeleznie, még egy ilyen kaliberű képviselőnek sem, bármennyi is hivatkozzon a nyilvános párbeszéd szabadságára.
Főleg akkor, ha ebben a kételkedésében nagyobb jelentőséget ad ennek az „iparágnak”, mint amekkora hatással van valóban Szerbia gazdaságára – véli Brkić.
Bővebben itt.
A belgrádi sajtó egy része szerint Vučić kockázatot vállalt és nagy bátorságról tett tanúbizonyságot (Fotó: N1/Tanjug)
