A fősodrú média úgy kívánja beállítani Donald Trump elnökségének négy esztendejét, mintha rémálomról, egy horrorfilm kulisszái közt zajló különös performanszról, valamiféle elhajlásról – „orosz beavatkozás” – lenne szó. A szándék világos: a rossz álmokat ébredés fogja követni, az Egyesült Államok visszatér az elhagyott pályára, minden, ami elhajolt, Joe Biden megválasztásával kiegyenesedik. Félő, még nem érkezett el az ébredés ideje.
Az ellenszenv, amely Donald Trump elnökségét kíséri, érthető és jogos. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy mindama problémák, amelyek áthatják az Egyesült Államokat, megelőzték a most zajos körülmények közt távozó elnököt – hovatovább ezek a jelenségek, válsággá összeérő nehézségek és az ezekre adott rossz vagy elégtelen válaszok teremtették Donald Trumpot.
Az Egyesült Államok uralmi hegemóniájának, amely a huszadik századot meghatározta, s amelyet az antikommunizmus jelszavával indított imperialista háborúk és népirtások (Kuba, Haiti, Nicaragua, Vietnám, Panama, Irak, Afganisztán…), valamint puccsok (Chile, Irán, Guatemala, Kongó, legutóbb pedig Bolívia) sokasága jellemzett: alkonyulóban. Ennek legutóbbi kihatása, amely már Obama elnöksége alatt megkezdődött, hogy – az ismétlődő válságok ciklusai szerint – az expanzív, szabadkereskedelmi kapitalizmust a védővámos, protekcionista kapitalizmus váltotta fel.
Ez magyarázza, hogy Donald Trump az elődjeivel ellentétben nem kezdett újabb háborúkba (az összevetés kedvéért: a Nobel-békedíjas Barack Obama idején az Egyesült Államok még hét háborúban vett részt).
Noha a Kína és az Európai Unió elleni kereskedelmi háború mindvégig a konfliktus elmérgesedésével, katonai beavatkozással fenyegetett.
Bár újabb összetűzésre nem került sor, az Egyesült Államok továbbra is élt az amerikai csapatok kivonásának zsarolási lehetőségével (Koszovó, Németország), a NATO-n keresztüli nyomásgyakorlásával (amely a tagállamok aggasztó felfegyverkezésével járt) és a mélyállami szövetekig ható befolyásával.
Ahogyan a hegemón pozíció lassúdad elvesztése, úgy az Egyesült Államokat belülről fűtő elképesztő területi (nyugati és keleti államok versus középső államok; város kontra vidék; kertvárosok versus nyomornegyedek) egyenlőtlenségek problémája is megelőzték Trumpot.
Ám nincsen ez másként az állampolgárok közti egyenlőtlenségekkel sem (csak egy jellemző példa: a neoliberális fordulat óta a társadalom 0,1 százalékát kitevő szupergazdagok a nemzeti jövedelem 2 százaléka helyett immár a 6-7 százalékával bírnak), vagy a klímaválság kezelésének elodázásával (ami az „egyéni felelősség” hangsúlyozásában is testet ölthet, miközben egyértelmű, hogy össze sem mérhető az „egyének” felelőssége a nagyvállalatokéval),
ahogyan a zsigerekig ható, intézményesült rasszizmus vagy az állandósított jogi rendkívüli állapot sem 2016-ban kezdődött.
Az utóbbival kapcsolatban érdemes felidézni, hogy a 2001-ben elfogadott Patriot Act hatályát, amely a különleges hatósági szerveket példátlan jogokkal ruházta fel a „terrorizmus elleni háború” nevében – lehallgatás, házkutatás engedély nélkül, stb. –, az országot pedig kiszakította az alkotmányos keretekből, George Bush után minden amerikai elnök újra és újra meghosszabbíttatta: legközelebb december 15-én fog lejárni, nincsen okunk kételkedni abban, hogy elmulasztanák érvényben tartani.
Minderre Donald Trumpnak, a tehetős New York-i vállalkozónak, aki az establishment részeként a hatalmi rendszerrel szemben kívánta meghatározni magát – azaz a reakciós politikára reakciós politikával felelt, és ezzel hatalmas népszerűségre tett szert a félperifériás államok tekintélyelvű államalakulataiban, amelyek más körülmények közt, de hűen másolják: „FAKE NEWS!” – a válasza (a maga rossz stílusában, amely a fősodrú médiát a leginkább zavarta) igen egyszerű volt: további elnyomás a gyenge, elszegényedett, kirekesztett, kiszolgáltatott csoportok és etnikumok ellen (nők, menekültek, feketék, ázsiai származásúak, melegek).
Mindazok ellen, akik lassúak, akik sikertelenek, rosszul öltözöttek és spórolnak a tüzelőn. Egyszóval: a lúzerek ellen.
Ezzel egy időben pedig bátorítólag szólt a felfegyverzett szélsőjobboldali terrorcsoportokhoz, amelyeknek a száma és a harcereje is nőtt: immár 500 millió lőfegyver van magánkézben az Egyesült Államokban, egyes személyek egész arzenállal bírnak. A polgárháború reális veszély. „Álljatok hátrébb és álljatok készen” – üzente Donald Trump a szélsőjobboldali paramilitáris csoportoknak az első elnöki vita során.
Ez a politika 2020 novemberében nem szenvedett vereséget.
Donald Trumpra több mint 71 millió szavazat érkezett, azaz több szavazatot kapott, mint Barack Obama 2008-ban és ötmillióval több szavazatot szerzett, mint Hillary Clinton 2016-ban.
Azonban a választásokat – úgy tűnik – Joe Biden nyerte. De mi nyert valójában?
(A három részben közölt írás második része itt olvasható. )
Donald Trump és Joe Biden (Fotó: Jay Godwin és Shealah Craighead /PBS, LBJ Library, Bigstock, Official White House; montázs)
