Pénteken kezdte meg munkáját Horgoson és Martonoson a magyarkanizsai önkormányzat által felállított faluőrség – adta hírül a Vajdasági Rádió és Televízió. A faluőrségnek a feladata lesz, hogy felügyelje a falvakban tartózkodó illegális bevándorlókat és biztosítsa a helyiek biztonságát.

A faluőrök Horgoson és Martonoson is a nap 24 órájában lesznek jelen. A magyarkanizsai önkormányzat arra kéri a polgárokat, hogy szükség esetén forduljanak a faluőrökhöz és kérjék a segítségüket. A helybéliek többségét aggasztja a migránsok jelenléte, amely kiderült a televíziónak adott nyilatkozataikból is.

A faluőrök kiegészítik, de nem helyettesítik a belügyi szervek munkáját. Nem áll jogukban hivatalos intézkedést indítani, ezért az önkormányzat továbbra is folyamatosan tartja a kapcsolatot az illetékes minisztériumokkal és szervekkel, hiszen a végső cél az intenzívebb rendőri jelenlét elérése azokon a településeken, ahol ez szükséges – áll a magyarkanizsai önkormányzat által kiadott közleményben.

Migránsok Magyerkanizsán (Fotó: Pannon RTV)