A köztársasági válságstáb hétfői ülésén olyan javaslat született, hogy december 31-én és január 1-én a kávézók és az éttermek 18 óráig dolgozhatnak, a többi objektum pedig 20 óráig lehet nyitva. Ezek az intézkedések január 11-ig lennének érvényesek, értesült a Blic.

A válságstáb ülését eredetileg mára harangozták be, majd keddre halasztották, végül olyan döntés született, hogy a testület mégis ma ül össze. Kedden a szerb kormány ülésezik, és várhatóan elfogadja majd a válságstáb mai javaslatait.

Az utóbbi időben a köztársasági válságstáb üléseire az a jellemző, hogy egyre inkább eltávolodik egymástól az egészségügyi szakértők és a politikai-gazdasági képviselők álláspontja. Az orvosok, akik határozottan ellenzik a korlátozó intézkedések lazítását, tiltakozást helyeztek kilátásba, amennyiben engedélyezik az újévi ünnepségek megszervezését.

Az orvosok szerint ugyanis ez a fertőzöttek drasztikus növekedését okozná pravoszláv karácsony tájékán, illetve január közepén. A válságstáb politikai-gazdasági szakemberekből álló tagjai ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a gazdaságot is fenn kell tartani.

Ülésezik a köztársasági válságstáb (Fotó: Archív)