Van egy Shaip Kamberi nevű jogvégzett szerbiai állampolgár, aki Bujanovac község elnöke, újságíró, a Szerbiai Parlament (hivatalosan: Szerbia Köztársaság Népképviselőháza) tagja. A Preševóban székelő Demokratikus Akció Pártja jelölte a belgrádi Tisztelt Házba, ahová a Preševo-völgyként ismert térség szavazópolgárai meg is választották. Ez az albán nemzetiségű politikus most az új/régi szerb kormány megválasztásakor felszólalt, és kiváltotta a hatalmi koalíció képviselői meg az ellenőrzésük alatt álló bulvársajtó kommentárjait.

Kamberi úr véleménye

A dél-szerbiai képviselő valójában semmi újat nem mondott, csupán összefoglalta azt, amit mindenki tud errefelé. A kilencvenes évek háborús időszakának szereplőiről beszélt, akik most az országot vezetik, akik akkor uszítással, esetleg tettekkel, illetve az időközben elhunyt vagy háborús bűncselekményekért elítélt politikusok szárnysegédeiként formálták, alakították az akkori és a mostani életünket. Ki-ki felismerhette magát a Tisztelt Házban és az államelnök palotájában, de közvetlenül és azonnal senki sem reagált közülük. A házelnök sem, aki a kilencvenes évek elejétől Slobodan Milošević szóvivője és közeli munkatársa volt. A hadügyminiszterből belügyminiszterré átvezényelt egykori JUL-os, a Mirjana Marković legközelebbi köreihez tartozó katonaszökevény is szótlan maradt. Az államelnökig, aki akkortájt Vojislav Šešelj Hágában elítélt háborús bűnös pártjának főtitkára volt, nyilván el sem értek a bujanováci albán politikus szavai. És sorolhatjuk tovább az érintetteket, akik mostanra már – érinthetetlenek.

Kamberi képviselő úr véleménye szerint a szerbiai albánok csupán jelképesen vannak jelen az állami intézményekben. A közigazgatási szervek, a vám, a rendőrség, a bíróságok a többségében albánok lakta területeken csak ímmel-ámmal, csupán mutatóban alkalmaznak albán nemzetiségű szakembereket. Hasonló jelenségre figyelmeztettek a vajdasági magyar politikusok is az elmúlt egy-két évtizedben, és megdicsérték az éppen aktuális belügyminisztert, amiért magyar nyelvtanfolyamot szervez az itt dolgozó rendőrök számára, vagy magyar nemzetiségű itteni fiatalok számára is elérhetővé próbálja tenni például a rendőri hivatást.

A mi támogatásunk

A legerősebb vajdasági magyar politikai erő, a VMSZ kilenc parlamenti képviselője közül senki sem reagált Shaip Kamberi felszólalására. A mi nevünkben politizáló magyar nemzetiségű honatyák és honanyák egyébként is támogatják az átrendezett kormányt és annak politikáját. Csupán a frakcióvezető, Pásztor Bálint ismételte meg azt a szerény kérését, hogy próbálják már megállítani a migránsinváziót, amely egyre komolyabb problémákat okoz a határ menti térségekben. Szerbia északi részén, Bácskában és Bánátban a magyar és a román határ közelében többségi magyar települések vannak, így észszerű és helyes volt megismételni a kérést. Szinte ugyanazokat a szavakat hallottuk most, mint egy évvel ezelőtt, amikor még más összetételben ülésezett a szerbiai Tisztelt Ház, és egy kicsit más volt a miniszteri tárcák eloszlása.

Ezen a helyen írtunk már arról, hogy a VMSZ várhatóan tevékenyen részt vesz a törvényhozásban, a végrehajtó hatalomban viszont feltehetően csak államtitkári szintig vállal szerepet. A végén ez a jóslatunk be is jött, holott nem láthattunk a jövőbe. Szinte mindegy is ebben a hatalmi koalícióban, hogy hány államtitkára lesz a vajdasági magyarok legerősebb pártjának, hogy mely minisztériumokban kapnak ilyen állást, az egész kikozmetikázott végrehajtó szerv ugyanis csupán másfél évig marad hivatalban, mivel az államfő jelezte: legkésőbb 2022. április 3-ig minden szinten kiírják majd a választásokat. Következésképpen lesznek olyan tisztségviselők is a minisztériumokban, akik alatt meg sem melegszik igazán a bársonyszék: mire belejönnének a munkába, felismernék az újabb tárca kínálta lehetőségeket és buktatókat, már javában tart majd az újabb kampány – ha a világjárvány miatt nem alakulnak másképp a dolgok.

A madár tolla

A politikai elemzők szerint megfontolandó, hogy kivel lépjen koalícióra egy-egy politikai párt. Fokozottan vonatkozik ez a kisebbségi közösségek politikai csoportosulásaira, hiszen az ő sajátos érdekeik nem minden esetben valósíthatók meg a hatalmi pártok oldalán. Emlékeztetnünk kell arra, hogy a VMSZ korabeli vezetői magától a Demokrata Párt elnökétől kaptak ígéretet arra vonatkozóan, hogy visszaállítják a Milošević-rendszer által átszabott körzethatárokat, amiből nem lett semmi. Boris Tadić azóta már Szerbia és saját pártja éléről is régen távozott, a volt radikálisoktól pedig (Nikolić és Vučić) ilyet kérni talán nem is lehet.

A különböző politikai játékok alapszabálya, hogy sohasem a szerelem, valamilyen szimpátia, hanem az érdekek vezetik a résztvevőket. Általános, csoport- vagy egyéni érdekekről kell beszélni, amit aztán becsomagolhatunk különböző demagógiákba és ideológiákba, de a lényegen ez mit sem változtat: érdekek mentén folyik a politizálás. Ha pedig ezek megvalósításának lehetőségét egy-egy koalíció kínálja, akkor még zengzetes és hangzatos koalíciós megállapodások is köttetnek, úgysem nézi senki, hogy azokból mi valósult meg. Azt a közmondást pedig, hogy „madarat tolláról, embert barátjáról ismerni meg”, a politikusok mintha nem is hallották volna. Koalícióban is elzötyögnek valahogy másfél évig, nem kell ahhoz szeretniük egymást.

Utóirat: a nálunk beígért aranykor most már aligha valósulhat meg, hiszen Washingtonban mindenképpen kicserélik a zárakat a Fehér Házban, akár marad Trump, akár váltja őt Biden. Az a híres kulcs pedig, amit Szerbia elnöke (is) kapott szeptember elején, csupán (bármilyen gyakorlati haszon nélküli) jelkép marad, és bekeretezve ott állhat majd az elnöki hivatal falán. Pedig már abban bíztunk, hogy segít eljutnunk az aranykorba.