Donald Trump még utoljára is képtelen volt szembenézni a valósággal. Úgy hagyta el végleg a Fehér Házat, hogy soha nem találkozott utódjával és nem vett részt annak beiktatási ünnepségén, csak hogy elnökként repülhessen el Washingtonból.

Ha ugyanis betartja a szokásjogot, a déli 12 után a Kongresszustól távozó helikopter, valamint a városból való elutazásra szolgáló kormánygép – még ha fizikailag ugyanazok lennének is – már nem használhatják a Marine One és az Air Force One jelzést. Egy nárcisztikus Trump még ezt is méltánytalannak, sértésnek érezte volna.

Trump és Melania utolsó pillanatai a Fehér Ház déli pázsitján (Képernyőfotó)

Trump és Melania utolsó pillanatai a Fehér Ház déli pázsitján (Képernyőfotó)

Donald Trump a választások óta egyetlenegyszer sem ejtette ki győztes ellenfelének a nevét.

Washingtoni idő szerint szerda reggel 8-kor az elnök és szlovén születésű egykori fotómodell-felesége kilépett a déli földszinti ajtón, pár pillanatra megállt az újságírók csoportja előtt, majd a tengerészgyalogság helikopterén elhagyta a Fehér Házat.

Köszönetet mondott a sajtónak, majd hozzátette: „Nem lesz ez egy hosszú Good-bye!'”

A Marine One leírt néhány kört a főváros felett, megkerülte a Washington-emlékmű obeliszkjét, a(z immár veszteséget termelő) Trump-szálló tornyát, majd a Kapitóliumot is, hogy a közeli Andrews légitámaszpont felé vegye az irányt.

Utolsó tiszteletkör a Kapitólium kupolája körül (Képernyőfotó)

Utolsó tiszteletkör a Kapitólium kupolája körül (Képernyőfotó)

Az ott várakozó elnöki gép előtt Trumpot díszlövések és az elnöki induló várta – kampánystílusú kulisszák között –  felnőtt gyermekeivel és pár száz utolsó hű munkatársával együtt, miközben Laura Branigan Gloria c. dala harsogott a hangszórókból.

Rövid beszédében Trump még egyszer elsorolta „csodálatos teljesítményeit”: ugyanazokat, amiket előző napi videoüzenetében is felmondott – a szokásos és bizonyított hazugságokkal együtt (ezekre még visszatérünk).

Valódi csodának nevezte a világjárvány („ami, tudjuk, honnan jött”) kezelését és még egyszer leszögezte, hogy Amerika a legnagyszerűbb ország a világon, valamint hogy ő tette a gazdaságot meg fegyveres erőket a történelem legerősebbjévé.

„Mindig harcolni fogok értetek, oda fogok figyelni… – fejezte be utolsó elnöki mondanivalóját. –Sok sikert és szerencsét kívánok az új kormányzatnak… Azt hiszem, sikeresek lesznek, hiszen most megvannak hozzá az alapok… Legyen jó életetek, hamarosan újra látjuk egymást!”

Utolsó beszállás az elnöki gépbe: Donald és Melania Trump távozik Washingtonból (Képernyőfotó)

Utolsó beszállás az elnöki gépbe: Donald és Melania Trump távozik Washingtonból (Képernyőfotó)

Donald Trump és harmadik felesége valamivel 9 előtt szállt be utoljára az elnöki gépbe, amely a floridai magánéletbe repíti az elmúlt száz év legnépszerűtlenebb elnökét és First Lady-jét.

Az utolsó elnöki mosoly: „Legyen jó életetek, hamarosan újra látjuk egymást!” (Képernyőfotó)