Két héten belül meg kellene, hogy nyíljanak a Szabadkai Gyógyszertárak azon kirendeltségei, amelyet tizenöt évre a Galen pharm gyógyszertár vett bérbe, jelentette be Stevan Bakić, a város polgármestere a városi képviselő-testület ülésén.

Jelenleg a konkurenciavédelmi bizottság vizsgálja a gyógyszertárak elhelyezkedését, amely vizsgálatnak a célja, hogy megakadályozzák a monopolhelyzetet. Minden feltételnek eleget tettek, a végzést várják.

-Ezzel párhuzamosan folyamatban van az egészségügyi felügyelőségtől a szükséges engedély beszerzése is, ami szükséges ahhoz, hogy a kirendeltségek működhessenek, továbbá, hogy a jövőben receptre is kiadhassák a gyógyszereket.

A polgármester elmondta, a Galen pharm illetékesei már rendezik az üzlethelyiségeket, hogy azok minél előbb megkezdhessék a munkát. Hozzátette, reményei szerint két héten belül megnyitnak a bérbe adott gyógyszertárak.

A Szabadkai Gyógyszertáraknak három saját üzlete maradt meg: az igazgatósági épület a Matija Gubec utcában, a Harcosok sorakozója lakótelepi, a Radić fivérek 118. címen, továbbá a Kelebián lévő kirendeltség.

A kelebiai gyógyszertár azonban nem működik, mert nem kapta meg az egészségügyi felügyelőség engedélyét, ugyanis nincs meg a szükséges nagyság a működéshez, vagyis a minimális 40 négyzetméteres üzlethelyiség, tette hozzá Bakić.

Bakić kiemelte, hogy minden gyógyszerész elfogadta a Galen pharm feltételeit, most a nem egészségügyi személyzet pótlása maradt még hátra.

(galenpharm.com)