Törökországból érkezett vendégmunások egy csoportja maradt Kraljevo városában pénz és élelem nélkül, három hónapja nem kaptak fizetést – írja a 021.rs.

A nagyjából 20 munkás a szerbiai belügyminisztérium dolgozóinak készülő lakások építésén dolgozik, de már hónapok óta nem kaptak fizetést, a munkaadó pedig a lakbért sem fizette, így rövidesen fedél sem lesz a fejük felett.

Pénzünk nincs, hogy Szerbiában maradjunk, de haza sem tudunk utazni. Az élelmiszerkészkészleteink kimerültek, a munkaadó pedig a szállásunkat sem fizette már egy ideje, így ott sem maradhatunk. Átlagosan három fizetéssel tartoznak, ami összesen mintegy 70.000 euró. Négy hónapja dolgozunk itt, abból egyet fizettek ki. Eleinte kb. hatvanan voltunk, de a helyzet miatt sokan elmentek, volt aki Belgrádba, vagy Újvidékre, akinek volt rá pénze, az hazautazott” – mondta többek között az egyik elkeseredett munkás, aki arról is beszélt, hogy havi 800-1200 eurós fizetést ígértek nekik, de csak egy havi bért kaptak, azóta semmit. A munkáltató az alvállakozókat teszi felelőssé, ők a befektetőt, az meg azt mondja a kromány a felelős, mert állítólag ők nem utalták át a pénzt.

A munkásoknak viszont elegük van, szeretnék, ha kifizetnék az elmaradt béreket, majd visszamennének Törökországba.

Korábban is voltak hasonló gondok Kraljevóban, akkor Indiából érkezett vendégmunkások jártak pórul, ők a Budapest-Belgrád vasútvonal építésén dolgoztak, majd az indiai nagykövetség segítségével tudtak hazajutni.

Éhes indiai vendégmunkások tiltakoznak Kraljevóban

A török munkavállalók is értesítették a belgrádi nagykövetséget, elmondásuk szerint tőluk várnak megoldást.

Illusztráció (Fotó: archív)