Csütörtök délután az amerikai Szenátusban befejeződött a Donald Trump volt elnök ellen emelt képviselőházi alkotmányos vád (impeachment) és a bizonyítékok bemutatása. A vádat képviselő demokrata párti menedzsercsapat ki sem használta az erre kapott 16 órát, hanem a második vádnapon négy órával korábban befejezték érvelésüket. Jamie Raskin záróbeszédének a végét érdemes hosszabban idézni:

„Miután a Twitteren felbujtatta őket hazugságaival, a washingtoni szilaj órák ígéretével, [Trump] tudta, hogy legszélsőségesebb követői meg fognak jelenni, hogy szavatolják hatalmon maradását. Hogy készek lesznek a támadásra, az erőszakra, hogy pokolian fognak harcolni a hősükért… Trump elnök újra meg újra elmondta, hogy támogatói milyen hűségesek, hogy a leghűségesebbek hazánk történetében.

Azt is tudta, hogy legelszántabb támogatói hajlandók a választott tisztségviselők elleni erőszakra. Hogy akár megtámadják és ostrom alá vegyék a Kongresszus épületét. Tudta, hogy január 6-án készek lesznek a »lopás megállítására« [rendszeresen skandált jelszó a választási csalást inszinuáló hazugsággal kapcsolatban: Stop the steal!] az amerikai főhatalom békés átruházásának erőszakos megakadályozásával. Tudta, hogy jönni fognak. Ő hívta őket ide és fogadta őket tárt karokkal. »Értünk benneteket. Szeretünk benneteket!« – [üzente nekik] az Ovális Irodából.

Kedves kollégáim, van-e olyan politikai vezető ebben a teremben, aki elhiszi, hogy ha a Szenátus megengedné visszatérését az Ovális Irodába, Donald Trump nem szítana újból erőszakot, csak hogy kikényszerítse akaratát?! Vajon fel mernék-e tenni erre a rendőreink életét? A családjaik biztonságát? Fel mernék-e tenni erre a demokráciánk jövőjét?!

Trump elnök tökéletesen helyénvalónak nevezte viselkedését. Ha tehát visszatérhetne a hatalomba, senki mást nem hibáztathatunk majd, csak önmagunkat.”

A Trump-ellenes vádirat képviselői imádkoznak a szenátusi tárgyalás előtt (b-j) Ted Lieu, Madeleine Dean, David Cicilline, Diane DeGette, Joe Neguse, Jamie Raskin (vezető képviselő), Joaquin Castro és Eric Swalwell. Hiányzik a képről Stacey Plaskett (Fotó: Erin Schaff/NYT)

A Trump-ellenes vádirat képviselői imádkoznak a szenátusi tárgyalás előtt (b-j) Ted Lieu, Madeleine Dean, David Cicilline, Diane DeGette, Joe Neguse, Jamie Raskin (vezető képviselő), Joaquin Castro és Eric Swalwell. Hiányzik a képről Stacey Plaskett (Fotó: Erin Schaff/NYT)

Az ezt megelőző négy órában Raskin és képviselőtársai megdönthetetlen bizonyítékokkal támasztották alá a zárszó minden egyes tételét. Lépésről lépésre, hónapról hónapra, hétről hétre, óráról órára, percről percre bemutatták, hogyan készítette elő Trump a „nagy csalást”, mint várható vereségének előrevetített egyetlen lehetséges magyarázatát. Hogyan támogatta, sőt csiholta évek óta az erőszakot interjúkban és kampányrendezvényeken – mint például 2019 márciusában:

„Elmondhatom, hogy engem támogat a rendőrség, a katonaság, a Trump Motorosai. Enyémek mind a kemény emberek – de nem lépnek fel durván. Ha viszont elérünk egy pontra, akkor az nagyon rossz lesz, nagyon rossz.”

Ismeretes, hogy a szilaj bánásmódra való ösztökélés mellett azt is megígérte „kemény híveinek”, hogy „kifizeti a jogi költségeiket”.

A michigani szavazatok megszerzése érdekében minden haragját az ottani demokrata kormányzónőre összpontosította. Twitter-üzenetei nyomán gépfegyveres hívei megszállták az ottani törvényhozás épületét, majd hetekkel később azt tervezték, hogy elrabolják és megzsarolják vagy megölik a kormányzónőt, ha nem hajlandó megszüntetni a COVID-ellenes védekezési szabályokat.

A január 6-i kongresszusi ostrom résztvevői folyamatosan jelezték a közösségi hálókon, majd az esemény után bírósági vallomásaikban is, hogy Trump hívására, az ő nevében és az ő érdekében cselekedtek. A kapitóliumi rendőröket árulóknak nevezték és azt ordítozták, hogy őket „a főnökük” küldte oda.

Pence alelnököt – aki az elmúlt négy és fél év alatt Trump leghűségesebb politikai kiszolgálója volt – azért akarták felakasztani, mert „a főnök” szerint nem volt hajlandó „visszaküldeni a szavazatokat”, hogy azok alaptalan megmásításával mégis ő maradhasson hatalmon.

Trump hívei az elnöki beszéd után a Kongresszus épületéhez vonulnak. Washingotn, 2021. január 6. (Fotó: Erin Schaff/NYT)

Trump hívei az elnöki beszéd után a Kongresszus épületéhez vonulnak. Washingotn, 2021. január 6. (Fotó: Erin Schaff/NYT)

Trump január 6-i beszéde után (amelynek egyetlen magyar fordítását a Szabad Magyar Szó közölte) a tömeg a Kapitóliumhoz vonult az elnök többszöri felszólítására. Trump még az Ostrom alá vont politikusok könyörgésére sem volt hajlandó visszafogni a csőcseléket, és legalább két órán át nem engedett erősítést küldeni a túlerővel szemben védekező rendőröknek. Két órával a Kongresszusba való betörés után pedig azt tweetelte, hogy “szeretünk benneteket”.

Mindez a tények és vallomások százaival került bizonyításra – arról nem is beszélve, hogy a Trump ügyében ítéletet mondani hivatott száz szenátor mindegyike tanúja volt a gyalázatnak és menekült a megvadult csőcselék elől, miközben egy rendőr meghalt (később még kettő), 138 pedig megsebesült a közelharcban.

A bevezetőben idézett záróbeszéd erőteljesen foglalta össze a második impeachment tétjét. Mindazonáltal továbbra is úgy tűnik, hogy a Szenátus republikánus felében alig féltucat olyan politikus akad, aki hajlandó a saját feje és szíve szerint szavazni. A többiek attól rettegnek, hogy Trump egyetlen tweetje – vagy híveinek szavazata, esetleg erőszakos megnyilvánulása – lesöpri őket a politikai pódiumról.

A tárgyalás péntek délután folytatódik a (harmadrangú) védőügyvédek előadásával.

„Akasszuk fel Mike Pence-et!” – skandálták Trump feltüzelt hívei a Kongresszus megszállása közben. A Kapitóliumon kívül fel is állítottak egy akasztófát… Washington, 2021. január 6. (Képernyőfotó a Szenátusi TV adásából)