A baloldali Önrendelkezés (Vetevendosje) nyerte meg a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokat Koszovóban – derült ki a választási bizottság legfrissebb, a szavazatok 96 százalékának feldolgozottságát alapján közölt adatokból hétfőn írja az MTI.

Az Önrendelkezésre a szavazópolgárok 48 százaléka adta a voksát. A második helyen a korábban Hashim Thaci volt államfő vezette Koszovói Demokrata Párt (PDK) végzett a szavazatok 17,42 százalékával, a harmadik pedig az Isa Mustafa volt miniszterelnök vezette Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) lett 13,2 százalékkal, míg Ramush Haradinaj volt kormányfő Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) nevű pártja és koalíciós partnerei 7,44 százalékot szereztek. A többi albán párt nem jutott be a törvényhozásba.

A nemzeti kisebbségeknek húsz garantált hely jut a parlamentben, tíz a szerb kisebbségnek, tíz pedig a többi nemzeti közösségnek. A szerbeknek fenntartott helyek mindegyikét a Belgrád által támogatott Szerb Lista szerezte meg.

A várakozások szerint hosszas koalíciós tárgyalásokra lehet számítani, amelyek egyik sarkalatos pontja az új köztársasági elnök személyének kijelölése lesz. Mivel korábban Albin Kurti, az Önrendelkezés miniszterelnök-jelöltje kategorikusan kijelentette, hogy nem kíván szövetségre lépni a PDK-val, a Belgrád által támogatott szerbeket pedig eleve kizárta mint koalíciós partnereket, és korábbi, alig ötvennapos kormányfősége idején pedig kiábrándult a többi albán pártból, akár az is előfordulhat, hogy a többi kisebbséggel lép koalícióra, amivel megszerezheti a parlamenti többséget.

A választási bizottság előzetes adatainak közlését követően Albin Kurti, az Önrendelkezés vezetője sajtótájékoztatón köszönte meg a támogatást, és jelentette be győzelmét.

Albin Kurti (Fotó: archív)