Görögország középső részét 6,2-es erősségű földrengés rázta meg szerdán – közölte az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ. Az amerikai földtani intézet és a német földtani intézet ugyanakkor 6,3-as erősségű földmozgásról számolt be, amelyet húsz perccel később egy 5,1-es erősségű utórengés követett. A földmozgás fészke a földtani intézetek szerint tíz kilométeres mélységben volt 20 kilométerre délre Elasszona településtől – írta az MTI.

Egy Elasszonától nem messze lévő községben, Mesochoriban egy templom összeomlott, egy másik pedig súlyosan megrongálódott.

Vaszilisz Karathanaszisz szeizmológus a görög közszolgálati televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy a rengést Görögország-szerte lehetett érezni. Hírügynökségi jelentések szerint Albániában, Észak-Macedóniában, Koszovóban és Montenegróban is érezték a földmozgást.

Görögországot egy sor, 5-ösnél gyengébb erősségű földrengés rázta meg februárban. 2017 júniusában egy 6,1-es erősségű földrengés súlyos pusztítást végzett Leszboszon.

Egy Elasszonától nem messze lévő községben, Mesochoriban egy templom összeomlott, egy másik pedig súlyosan megrongálódott.  (Fotó: NiceMagazine.gr)