A közlekedési rendőrök Pancsován a hét folyamán négy gépjárművezetőt értek tetten, hogy kábítószer hatása alatt vezetett, egy sofőr pedig megtagadta a drogtesztet, közölte pénteken a pancsovai kapitányság.

A rendőrség egy Fiat márkájú személyautót állított meg, amelynek 25 éves sofőrjéről kiderült, hogy kannabisz hatása alatt vezetett. Egy szintén 25 éves fiatalember pedig ópiumszármazékot fogyasztott, mielőtt egy Renault volánja mögé ült.

A forgalomból kizárták egy Golf 33 éves sofőrjét is, aki befüvezve vezetett, és a drogteszt kimutatta, hogy az anyósülésen ülő 30 éves utastársa is kannabiszt fogyasztott.

A rendőrök egy BMW 24 éves vezetőjénél is megállapították, hogy marihuána hatása alatt vezetett, és az ő autójának anyósülésén utazó 21 éves személyről is kiderült, hogy ugyanez a kábítószer hatása alatt állt.

A rendőrök egy Zastava márkájú autó 28 éves sofőrjét pedig azért zárták ki a forgalomból, mert megtagadta a drogtesztet.

A vétkes sofőröket 12 órára a rendőrségi fogdába vitték józanodni, ezt követően pedig a pancsovai szabálysértési bíró elé állították, olvasható a közleményben.

Illusztráció (Fotó: Archív)