Egy, pontosan ötven és fél évvel idősebb ember szokásait nem illik kritizálni, mert bizonyára ő már pontosan tudja, mit és miért tesz. Főleg, ha egy olyan berögződésről beszélünk, amellyel senkinek nem árt, és e napi rutin érdekessége, hogy homlokegyenest megy szembe a többi ember viselkedésével.

Huszonpár éves lehettem, amikor felfigyeltem arra, hogy a korát évtizedekkel megelőző Kubát János nem használja a kulcsait. Erre először akkor jöttem rá, mikor az autó ajtaját nem zárta be. Aztán megfigyeltem, ha ő ment el utolsónak a szerkesztőségből, az ajtó nyitva maradt. Itt már kezdett összeállni a fejemben a kép, hogy a sakkban, az asztaliteniszben és az újságírásban is maradandót alkotó Kubát nem elfelejti bezárni az ajtókat, hanem szándékosan hagyja nyitva azokat.

Egyik délelőtt éppen a lakásán látogattam meg, és – gondolom, kitalálják – az ajtó nyitva volt. Kopogtam, ő bentről kikiabált, hogy „gyere be!”, s úgy éreztem, hogy vagyok már olyan viszonyba vele, ötven és fél év különbség ide, ötven és fél év különbség oda, hogy rákérdezzek erre a szokására, amely vidékünkön igencsak furcsa, mert ezen a téren az én tapasztalatom, hogy az emberek igencsak „zárkózottak”.

A válasz, hogy miért nem zárja be az ajtó(ka)t, így hangzott:

„Amikor a második világháborúban bevonultak az oroszok, apám azt mondta, zárkózzunk be, akkor talán nem jönnek be a házunkba. Nem így lett: az oroszok szétverték az ajtót. Amikor elmentek, édesapám közölte, az ajtót mielőbb meg kell csináltatni, ami nem egy olcsó dolog lesz, majd hozzátette, hogy »mától egyik ajtót sem zárjuk, mert aki be akar jönni, az úgyis bejön, és ha az ajtó zárva van, akkor plusz kiadásaink lesznek«. Én a tanácsát megfogadtam, s azóta is tartom magam ehhez.”

Nincs ez ma sem másként: aki mindenáron be szeretne jönni, azt egy ajtó, egy kapu nem fogja megállítani, sőt, az internetnek köszönhetően ma már sokkal finomabb módszerek is vannak arra, hogy valaki belépjen a másik életébe. Míg ezt írom, a vírusirtó figyelmeztet, nincs biztonságban a gépem, idegen személy is hozzáférhet az adataimhoz és a webkamerához. Mindeközben furcsa zajok érkeznek a kamrából…