Nem találták bűnösnek azt a csikériapusztai (Radičević) Igor Braćot (35), aki quad motorjával tavaly halálra gázolt egy kétéves kisfiút.

Az óbecsei Alapfokú Ügyészség a lefolytatott vizsgálat után elvetette a bűnvádi feljelentést. A kisfiú szülei nem nyújtottak be ellenvetést az ügyészség ezen döntése ellen.

Az ügyészség szerint a nyomozás során megállapítást nyert, hogy Brać nem felelős a közlekedési balesetért – ezt két közlekedési szakértői vizsgálat is bizonyította. Már a közlekedési szakértők első vizsgálata is azt mutatta, hogy a quad sofőrjének nem volt technikai lehetősége arra, hogy a hirtelen beforduló gyermeket kikerülje.

„A sofőr 30 kilométer/órás sebességgel haladt, és nem volt lehetősége reagálni, amikor a gyermek átment az oldalára. Ezt bizonyította az első közlekedési szakértői vizsgálat, amit megerősített a második is, amelyet az újvidéki Közlekedési Kar szakértői végeztek” – áll az óbecsei ügyészség közleményében.

A baleset 2020 június 9-én történt este fél kilenckorkor. A kisgyerek szüleivel egy születésnapról tért haza, a szülők gyalog haladtak az út jobb oldalán, a gyerek pedig egy lábbal hajtható műanyag játékmotoron ült, és egy óvatlan pillanatban balra kanyarodott, az őket előző quad pedig elgázolta.

A mentők a kisgyereket az Újvidéki Gyermekklinikára szállították, de az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.

Akár hét évet is kaphat a kétéves kisfiút halálra gázoló quados

Akkor minden sajtóorgánum lehozta a hírt, mely szerint a férfi nem rendelkezett jogosítvánnyal és a jármű sem volt bejegyezve és hogy akár hét év börtönbüntetést is kaphat.

Illusztráció (Fotó: Pixabay)