Mirsad Đerlek egészségügyi államtitkár kedden kijelentette, hogy Belgrádban teljesen megteltek a covid-kórházak, ezek az intézmények csak akkor tudnak betegeket fogadni, ha előzőleg gyógyultakat bocsátanak el – írja az N1.

Az államtitkár azt mondta, újabb intézményeknek kell a covid-rendszerbe kapcsolódnia.

A Zvezdarán lévő kórház eddig 40-50 százalékban működött covid-intézményként, most pedig teljes egészében át kell térnie a járvány fertőzöttjeinek kezelésére, de nem vagyok biztos benne, hogy ez elég lesz” – mondta Đerlek.

Szerbiában már napok óta 4 ezer felett van a napi új fertőzöttek száma, a köztársasági válságtáb pedig úgy döntött, hogy szerdától szinte minden bezár az országban, csak az élelmiszerboltok, gyógyszertárak és benzinkutak maradhatnak nyitva.

Megtelt az új batajnicai kórház is (Fotó: N1)