Tizenhárom tévécsatorna szakította meg az adását, hogy élőben közvetítse Aleksandar Vučić államfő, Ana Brnabić kormányfő és Aleksandar Vulin belügyminiszter sajtótájékoztatóját, amely során több brutális felvételt is bemutattak. Miközben az államelnök erőszakos tartalmakkal élő adásban sokkolja a polgárokat, közben újra célkeresztbe kerültek az oknyomozó újságírók – Beszélgetés Sinkovics Norberttel, a Vajdasági Független Újságírók Egyesületének elnökével.

Ismét távoktatás
Pontosan két napja múlt egy éve, hogy „hadiállapotot” hirdetett. Az akkor még jószerével ismeretlen, de már kellően félelmetesnek mutatkozó új kór remélt megfékezése vagy lassítása okán ugyanis az államfő apokaliptikus jóslatok és drámai érzelemi kitörések közepette, ám nem épp alkotmányos módon „rendkívüli állapotot” hirdetett az országban – Beretka Ferenc írása.

Még elhasználtan is bennünket szolgálnak
A víz világnapja az idén azért különleges, mert a szervezők ezúttal nem egy bizonyos témára, területre szeretnék ráirányítani a figyelmet, hanem bennünket, felhasználókat kérdeznek arról, mit jelent számunkra a víz. És ezt nem csak azért kérdezik, mert a koronavírus miatt jól megtanultunk kezet mosni – Szappanos Veronika írása.

A járvány alatt jelentősen nőtt a családon belüli erőszak
A 2020-as év folyamán riasztó mértékben növekedett a családon belüli erőszak, a szabadkai szociális központhoz sokkal több bejelentés érkezett, mint egy évvel korábban. Az adatokat ma már szemrebbenés nélkül olvassuk, ugyanúgy, ahogy a többi aggodalomra okot adó információhalmazt. Ezekhez a dolgokhoz szinte öntudatlanul hozzászoktunk, és közömbössé váltunk – Mirana Dmitrić írása.

Méltó emlékhelyre várva
Amíg Európa-szerte, de szűkebb Szerbiában is számos emlékhely őrzi az első világháború áldozatainak, hősi halottainak emlékét, addig Vajdaság területén szinte egyáltalán nem találni ilyet, pedig az eddig feldolgozott adatok alapján több mint ötezer bácskai katona vesztette életét. Lesz-e méltó emlékhelye Vajdaságban az első világháborús mártíroknak? – Tóth Imre riportja.

Elefánt a porcelánboltban
Úgy tűnik, mintha az egészségügyi minisztériumban időnként az átlagosnál is jobban unatkoznának, s ilyenkor egyenként vagy összedugott fejjel igyekeznek kitalálni valamit, amellyel igazolhatnák a több mint tisztességes fizetésüket – ugyanis még a múlt században kitalálták, hogy községenként vagy régiónként össze kell vonni az egészségügyi intézményeket – Both Mihály jegyzete.

18
Emlékszem, amikor 18 évvel ezelőtt a Magyar Szó külpolitikai részlegén az egyetlen televízió képernyője előtt összezsúfolódva mind azt a felvételt bámultuk, amelyen az látható, hogy a meglőtt kormányfőt egy autóba tuszkolják, és a jármű őrült iramban elhajt. A tévécsatornák megszakították az adásaikat, minden erről szólt. Később arról, hogy Zoran Đinđić nem élte túl a merényletet – Vígi Zsoldos Zsaklina vezércikke.

Kifacsart viszonyok
Mindössze száz éve késik a normálisnak és fenntarthatónak nevezhető magyar–magyar kapcsolatok létrehozása. S hogy mi van helyette? Vadul csapongó indulatok, minősítések vagy a tudatlanság homályában botorkáló ignorancia – álljon bármilyen címer is a szekértáborok zászlaján – Vataščin Péter jegyzete.

KÖZÉLET: Problémák egy igencsak titkolt dokumentumjavaslattal – Balla Lajos jegyzete

HINTASZÉK: Újabb gyógyfürdő került magánkézbe – Takács Magda írása

KÖZÉLET: A baj nem kicsi

JEGYZET: Higgyünk-e a számoknak? – Nagy Nándor jegyzete

A LÉLEK EREJÉVEL: A názáreti Szent József mégsem volt néma – Dr. Harmath Károly atya írása

A PEREMI FŐPÁSZTOR VALLOMÁSAI: Gézengúzságokban vettem részt… – Szerdahelyi Csongor beszélgetése Huzsvár László (1931–2016) nyugalmazott nagybecskereki megyéspüspökkel 2012-ben

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: Az udvariatlanság és nemtörődömség lekvárja – Emléksorok az ötven éve elhunyt Fekete István tiszteletére Szabó Palócz Attila tollából

TÖRTÉNELMI MOZAIK: A halhatatlanok közé felemelkedett mitológiai hősök – Wilhelm József írása

ASZTALIZENE: Méhek és madarak – Radics Viktória jegyzete

IRODALOM – Tari István: Tiszánk elején és végén

KÉPHISTÓRIÁK: Egy blog és más semmi…

HOROGRA AKADVA: Feloldhatatlan ellentétek – Huzsvár József jegyzete

NEM A GÓLYA HOZZA: Miért alszik a baba sültcsirke-pózban?

AZ ORVOS VÁLASZOL: WHO: Oltás után normális az influenzaszerű megbetegedés

ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK: Gyógyszerek a piacról

SPORT: Blanka, a sérülékeny – Németh János jegyzete

GURULUNK: Kötelező megállni a vasúti átjáró előtt

KERT: Évkör – Randovics Lejla jegyzete

ÖTLETSAROK: Tojnak a tyúkok?

KONYHA: Zöldcsütörtökre spenótot

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, sudoku, sakkrovat, fejtörő, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor.

Borítónkon Németh Mátyás alkotása látható.