A 90-es évek ellenséggyártását éljük Szerbiai sajtószemle (2021. március 12-18.)

Többször írtunk arról, hogy a szerbiai parlamentben egyre elviselhetetlenebb a hangnem – akinek még van gyomra hozzá, követheti a közszolgálatinak nevezett tévécsatornán –, de minden ilyen megállapítás értelmét veszíti néhány nap után, ugyanis az, ami egyik nap még egy új értelmi mélypontot jelent, azt rövid időn belül sikerül alulmúlniuk a képviselőknek. Az, amit definíció szerint politikai retorikának, politikai beszédnek nevezünk nem nagyon létezik a házban, de jobb kifejezés híján hívjuk politikai beszédnek azt, amit hallunk, azt, ami az utóbbi időben egyre gyakrabban burkolatlan fenyegetés olyan emberek irányába, akik nem is parlamenti képviselők – civil szervezetek képviselői, oknyomozó újságírók, parlamenten kívüli pártok vezetői.

A parlamenti ellenséggyártásról beszélt Raša Nedeljkov, a CRTA civil szervezet programigazgatója és Dušan Spasojević, a Politikai Tudományok Karának rendkívül egyetemi tanára az N1 tévé 360 fok című műsorában, ahol egyebek mellett elhangzott, a most hallható politikai beszéd olyan mint, amiről azt reméltük, hogy magunk mögött hagytuk a 90-es évek elmúltával.

Nedeljkov véleménye az, hogy „nekünk nincs is parlamentünk”.

– Egy éjszaka alatt világosság vált, hogy Szerbiában nincs hatalommegosztás, van egy tisztségviselőnk, és létezik egy valamiféle ideális Szerbia levetítése a parlamentre. Az ideális Szerbia, ahol az emberek 97 százaléka azt gondolja, mondja, tapsolja, amit leírtak neki, senki sem kérdez, senki sem gondol át dolgokat, és nem viszonyul kritikusan semmihez sem, ami napirenden van – mondta, majd hozzátette, ez egy 30 éve létező forgatókönyv.

– Mindenkit, aki másként gondolkodik, aki bármit is megpróbál megváltoztatni a környezetében, általában külföldi bérencnek, hazaárulónak neveznek, ha pedig ez sem hozza meg a várt eredményt, akkor tolvajnak és gyilkosnak nevezik vagy valami hasonló jelzővel illetik, és ebben semmi új nincs – nyilatkozta Nedeljkov, aki bízott abban, hogy az ilyen kommunikációt magunk mögött hagytuk a 90-es években.

– Viszont most, 2021-ben is a radikálisok módszereivel bélyegeznek meg embereket, és most itt legkevésbé a CRTÁ-ról beszélek, ez mindenkiről szól, aki a maga módján megpróbál ellenállni ennek a káosznak, amelybe leledzünk – tette hozzá a CRTA programigazgatója.

Spasojevićet alapvetően „összezavarja az intenzitás, amellyel a haladók letámadják, a parlamentben jelen sem lévő, ellenzéket.”

– Értem én, hogy az SRS-hez (Szerb Radikális Párt) kapcsolódnak a gyökereik, de ez elmúlt napokban tapasztalt intenzitás, és az, hogy ezeket a dolgokat nem olyan képviselők mondják, akik frissen jutottak mandátumhoz, hanem az SNS (Szerb Haladó Párt) hierarchiájában magas pozíciót betöltők, számomra valami érthetetlen – nyilatkozta, majd arról szólt, hogy szerinte nagyon keveset várhatunk ettől a parlamenttől, szinte képtelenek bármilyen párbeszédre.

Spasojević szerint az a baj Vučićtyal és a haladókkal, hogy a legkisebb mértékben sem képesek elviselni akármilyen ellenállást vagy kritikát.

– Az SNS-nek volt néhány mézeshete a migránsválság, a Brexit miatt… Az EB legutóbbi jelentése viszont Szerbia szemszögéből nagyon durva és rossz. Úgy vélem, mindenki számára világos, hogy a kormányunk már néhány éve másmilyen üzeneteket küld a nemzetközi közösséggel folytatott kommunikáció alatt és egy teljesen másmilyent a választói felé, a nemzeti lefedettségű tévécsatornákon keresztül – jelentette ki Spasojević, majd arról is beszélt, hogy a civil szervezetek abban a pillanatban válnak ellenséggé, amikor olyan tartalmakat gyártanak, amelyek zavarják az SNS-t.

– Attól függetlenül, hogy a választási folyamat minőségéről, vagy Veljko Belivukról szóló szövegekről van szó, a hatalom embereinél akkor kerülsz tapétára, amikor olyasmit készítesz, ami nekik valamilyen gondot okoz – véli a rendkívüli egyetemi tanár, aki szerint ilyen helyzetekben nincs különbség, mindegy, hogy Đilasról, a CRTÁ-ról, a KRIK-ről van szó…

– Ez az ellenséggyártás lényege. Mivel a parlamentben nincs, akkor gyártaniuk kell, ezért van többet jelen most Đilas, mintha ott ülne, most fontosabb megkreálni őt. Ez egy olyan taktika, amellyel azelőtt is élt az SNS, csak nem ennyire szembeötlően.

Nedeljkov szerint a társadalmunk nem polgárokat nevel.

– A gyerekeket kiskoruk óta arra neveljük, hogy ne tűnjenek ki, ne emeljék fel a fejüket, ne avatkozzanak bele dolgokba… Ezek a legfontosabb üzenetek, amelyek a teljes oktatáson, a tanító nénitől az egyetemi tanárig, néhány kivétellel, végül kialakítják az adott modellt – véli a CRTA munkatársa. Olyan válságos állapotban vagyunk, ami csak romlott az elmúlt évek során, mondja.

– A világjárvány felszínre hozta a társadalmunk problémáit, mi gyakorlatilag nem is éltünk demokráciában, az utolsó erre irányuló próbálkozással 2003. március 12-én golyó végzett, onnantól kezdve lépésenként épül újjá egy maffia, bűnbandaszerű politika rendszer – jelentette ki Nedeljkov, aki úgy látja, a parlamenti képviselők a civil szektor ellenzékként élik meg.

– Meg arra szólítanak fel bennünket, hogy induljunk a választásokon. Ez a legfőbb bizonyítéka annak, hogy a politikai elit nem érti, mit jelent a demokrácia, ez arról árulkodik, hogy ilyen emberek nem tudnak demokráciát építeni – mondta a programigazgató.

A beszélgetésről bővebben ezen a linken.

 

Mit tanulhatunk a futballistáktól?

Lehet, hogy emlékeznek még a szerbiai felnőtt labdarúgóválogatott 2017-es világbajnoki-selejtezősorozatára, amikor Slavoljub Muslin vezetésével kijutott a csapat a világversenyre, de a selejtező után menesztették a szövetségi kapitányt. A válogatott meg (újra) gödörbe került.

Miloš Janković, a belgrádi Politikai Tudományok Karának doktorandusza írt a Peščanik véleményportálon a fent említettekről, annak apropóján, hogy a Sport klub tévécsatorna készített egy beszélgetést Muslinnal, aki arról beszélt, hogy mekkora joga volt neki dönteni arról, ki játsszon a vébén, és hogy ki akarta őt utasítani, kit küldjön a pályára.

– A hazai válogatottszintű labdarúgás helyzete szinte olyan rossz, mint a demokrácia állapota az országban. A közvélemény és a valamikori nagy játékosok jelentős része a szövetséget, Kokezával az élen teszi ezért felelősség. Mihelyt az elnök (a labdarúgószövetségé, nem az államé) rossz hírnévre tett szert, megint aktuálissá vált a felelősségének kérdése. Azok kedvéért, akik nem tudják vagy nem emlékeznek rá: Szerbia 2017-ben a selejtezőcsoportjának első helyéről kvalifikálta magát az oroszországi világbajnokságra. Annak ellenére, hogy nyolc év után az ő vezényletével jutott ki újra világversenyre a válogatott Slavoljub Muslint a selejtezők után leváltották. Ez a hír akkor nagy port kavart, de a vihar gyorsan lecsendesedett. Szerbiának új kapitánya lett, kiesett a csoportkörben, sikertelen mérkőzések sorát produkálta. Minden egyes vereség után a szurkolók szeme előtt Muslin alakja lebegett.

Két napja adott interjút a Sport klubnak Luka Milivojević és Muslin. Mindketten beszéltek a 2017. végén átélt kellemetlenségekről. Muslin nyíltan kimondta, azért menesztették, mert nem fogadta el Kokeza utasításait a csapat összeállításakor. Arra a kérdésre, hogy remélte-e akkor, hogy valaki kiáll mellette, a következőket mondta: „Tudom, kik állhattak volna ki mellettem, a játékosok. Ez viszont nagyon nehéz, nem az ő felelősségük, hogy eldöntsék, ki lesz a szövetségi kapitány. Ők elmondhatják a véleményüket. Senkit sem vádolok, és senkivel sincs problémám. Megértem a játékosokat, ők a saját karrierjükkel foglalkoznak.”

Míg Muslin megértő volt a játékosokkal, Milivojević nagyon (ön)kritikus volt. „Nem értem, miért nem reagáltunk”, mondta, hozzátéve, a játékosok „a leginkább felelősek azért, ami ezután történt”. Amikor megtudta, mi készül, összehívta a legtapasztaltabbakat és azt mondta nekik: „Emberek, próbáljuk megmenteni a kapitányt! Igazságtalanul elküldik.” Az a válasz érkezett, hogy ennek már vége, semmit se tehetnek. „Nem menesztik, ha mi teszünk valamit”, mondta kitartóan. Azt ajánlotta, hogy mindnyájan írjanak alá és álljanak ki Muslin mellett. „Ha ezt megtettük volna és csapatként lépünk fel, nem tehettek volna semmit ellenünk!”

Van egy különbség a jogi és a politológiai világnézet között. Míg a jogászt az érdekli, kinek vannak arra megszabott felhatalmazásait, hogy döntést hozzon, addig a politológus számára az a kulcsfontosságú, milyen erők és milyen módon hatnak a döntést meghozóra, hogy úgy viselkedjen, ahogyan viselkedik. Jogi szempontból elég megnézni a Szerbiai Labdarúgó Szövetség statútumát és elolvasni a 45. szakasz tartalmát, amely szerint az SZLSZ Végrehajtó Bizottsága nevezi ki és meneszti a szövetségi kapitányt. A politológusok egy lépéssel tovább mennének és megkérdeznék, mi hat a Végrehajtó Bizottságra, amikor az dönt a kapitány személyéről. Ebben az említett esetben valószínű, hogy a szövetség és néhány menedzser anyagi érdekeiről beszélhetünk. A döntésre viszont – ahogyan erre Milivojević is rájött – a futballisták némasága is kihatott. A játékosok saját magukat zárták ki ebbel a számításból. Úgy tekintettek önmagukra, mint egyénekre, akiknek egyedüli céljuk a saját pályafutásuk sikeressége, amivel elszalasztották a lehetőséget, hogy egy kollektíva tagjaként lépjenek fel és ezzel lemondtak az erejükről, amivel hathattak volna az SZLSZ döntésére. Ha számukra ez a döntés akkor racionálisnak tűnt, ma nyilvánvaló, hogy emiatt hullott szét a (futballista) közösség. Közösség – legyen az labdarúgó vagy politikai – nélkül viszont nem létezik siker, és a legalapvetőbb emberi méltóság sem – írja Janković.

Eredetiben itt. 

A szerbiai parlamentben egyre elviselhetetlenebb a hangnem (Fotó: insajder.net/Srđan Ilić)