Nem indulhat belarusz versenyző az idei Eurovíziós Dalfesztiválon, mivel az ország másodszor is olyan dalt próbált meg nevezni, ami nem fér össze a verseny szabályaival, írja hírügynökségi jelentések alapján a 444.hu.

A szervezők elsőnek két héttel ezelőtt közölték a fehéroroszokkal, hogy a hivatalosan jelölt dal nem indulhat, mert a Galasy ZMesta nevű zenekar dalában a kormányellenes tüntetőkön gúnyolódott, és ilyen típusú politikai tartalmakat nem lehet nevezni a versenyre. A fehéroroszok megkapták a lehetőséget, hogy új dalt jelöljenek, de végül ugyanettől a zenekartól küldtek egy másik dalt, ami szintén kifogásolható tartalmú volt, így a szervezők egyszerűen kizárták az országot.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök tavaly augusztusban csalással tudott hatalmon maradni, az újraválasztása ellen tömegtüntetések indultak az országban, amire a hatalom rendkívül erőszakosan reagált.

A fehérorosz állam elsőnek a Galasy ZMesta nevű zenekar Majd én megtanítalak című dalával nevezett, aminek szövege nem is túl áthallásosan volt gyalázkodó üzenet a kormányellenes tüntetőknek. A nevezés ellen sok belarusz ellenzéki tiltakozott, végül az Euróvíziót szervező Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) is arra jutott vizsgálatában, hogy a dalszöveg nem fér össze a versenyszabályokkal. Jelezték a belaruszoknak, hogy két hetük van új versenyzőt nevezni a májusban zajló versenyre, végül ugyanettől a zenekartól küldtek egy másik, szintén kormánypárti szöveggel rendelkező számot.

Az ügyben korábban megszólalt Lukasenka is, aki szerint politikai döntés született, és minden létező fronton támadják a hazáját.

Aljakszandr Lukasenka (Fotó: Archív)