Méltó emlékhelyre várva Lesz-e méltó emlékhelye Vajdaságban az első világháborús mártíroknak? – Szlovéniában hamarosan emléktáblát kap egy ott elesett szabadkai származású honvéd

Amíg Európa-szerte, de szűkebb Szerbiában is számos emlékhely őrzi az első világháború áldozatainak, hősi halottainak emlékét, addig Vajdaság területén szinte egyáltalán nem találni ilyet, pedig az eddig feldolgozott adatok alapján több mint ötezer bácskai katona vesztette életét. Molnár Tibor zentai főlevéltáros Szabadka a nagy háborúban című könyvében arról ír, hogy a Tisza mentéről (Ada, Bácsföldvár, Horgos, Magyarkanizsa, Martonos, Óbecse, Péterréve és Zenta) 3.616 katona halt meg, a szabadkai halotti anyakönyvekből pedig eddig 1460 férfi adatai kerültek feldolgozásra, akik közül 1006-an származtak Szabadkáról, illetve valamely környező településről (Bajmok, Ludas, Palics, Csantavér). A szabadkai anyakönyvi hivatal halotti anyakönyveiben az ezzel kapcsolatos utolsó bejegyzés, Vidákovics Ferenc honvéd halálesete 1919. december 13-án került rögzítésre. Vidákovics Ferencet családos emberként negyvenedik életéve után nyilvánították hadkötelessé, és előbb a román határra osztották be, majd átvezényelték az olasz frontra, ahol 1917. május 23-án halt meg a 10. isonzói ütközetben.

A Családi Kör 2005. szeptember 22-ei számában jelent meg egy interjú Vidákovics Istvánnal – az imént említett honvéd unokájával –, aki akkor arról számolt be, hogy több éven át levelezett a Vöröskereszttel, a budapesti Hadtörténeti Múzeummal és a bécsi háborús levéltárral, mire kiderítette, hogy nagyapja Szlovéniában, az olasz határ közelében, a Kostanjevica na Krasu nevű falu melletti katonatemetőben, a 305-ös sírhelyen nyugszik. A monarchia utolsó évében itt emlékművet is állítottak, amit később, az ötvenes évek elején a jugoszláv hatalom lerombolt. Így jelenleg csak egy harang őrzi a hősi halált halt személyek emlékét. István 88 évvel nagyapja halála után, 2005-ben helyezte el először a kegyelet virágait ennél a harangnál.

A vajdasági és anyaországi illetékesek teljesen érdektelenek

Vidákovics István szerint az első világháború szabadkai hősei is megérdemelik, hogy emlékművet kapjanak, és úgy véli, ha a zentai úti temető 44-es parcellájánál néhány éve Vučić elnök is tiszteletét tette, akkor az EU-ba tartó Szerbia vezetői valószínűleg nem elleneznék az első világháborús katonák neveit tartalmazó névtáblák felállítását sem, hiszen 1914 és 18 között nemcsak magyarok, hanem más, délszláv nemzethez tartozók is elhunytak. Szerinte azonban a kezdeményezés akkor lenne sikeres, ha azt a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) anyaországi hátszéllel felkarolná. Ennek érdekében még 2015-ben, az első világháború lezárásának közelgő századik évfordulója kapcsán a Magyar Házban találkozót kért Pásztor Istvántól, a VMSZ elnökétől, és ez ügyben a Magyar Nemzeti Tanácsot (MNT) is megkereste. A pártelnökkel mindmáig nem sikerült találkozót egyeztetni, az MNT-ből pedig azt a választ kapta, hogy a testület az emlékműállításban nem illetékes. Mivel a vajdasági magyar politikumnál nem járt sikerrel, Vidákovics nem adta fel, a következő évben fogadást kért Babity Jánostól, Magyarország szabadkai Főkonzulátusának akkori főkonzuljánál, de ügyével érdemben itt sem voltak hajlandóak foglalkozni. Időközben a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatot írt ki Határon túli településeken felállított, az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetételére, felújítására, helyreállítására elnevezéssel, ahová Vidákovics 2017 januárjában elküldte egy szabadkai emlékmű létrehozásának javaslatát, de az alapítványtól azt a választ kapta, hogy a kiírás csak a meglévő emlékművek felújítására vonatkozik, új emlékművek állítását nem támogatják. Vidákovics István tovább folytatta a küzdelmet, és levélben fordult Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz, melyben konkrét javaslatot fogalmazott meg az első világháború centenáriumával kapcsolatban: „Városunk területén helyezzünk el szabadkai származású, első világháborúban elesett katonák névsorával ellátott táblát/táblákat. Ez más települések számára is példaként szolgálna, és nem igényelne sok munkát vagy pénzt”. A körülmények változását sejtve István 2018-ban ismét ellátogatott Szlovéniába. Az egykori jugoszláv köztársaság illetékesei részéről – a vajdasági és magyarországi elöljáróktól eltérően – kezdeményezése pozitív fogadtatásra talált. Vidákovics István nemrég azzal kereste meg a szerkesztőségünket, hogy beszámoljon a szlovéniai fejleményekről.

– 2018 nyarán elmentem Kostanjevica na Krasu településre, és felkerestem a helyi plébánost, akit megkértem, járuljon hozzá, hogy a nagyapám adatait tartalmazó kis márványtábla felkerüljön a katonatemető még megmaradt falára. Dominik Bizjak lelkész úr pozitívan fogadta a kérelmemet. Elmondta, hogy éppen az I. világháború lezárásának 100. évfordulója alkalmából vár vendégeket, akikkel megismerteti majd a nagyapám és az emlékére készült tábla történetét is. A plébánossal azóta is kapcsolatban állok, és időközben arról is tájékoztatott, hogy a néhai katonatemető helyén elkezdődött egy emlékhely építése. Elmondta, hogy a munkálatok a járvány miatt most éppen szünetelnek, de amikor majd elkészül az emlékmű, azon a nagyapám emléktáblája is helyet kap. Végre teljesül a kötelezettség, amit magamra vállaltam, és nagyapám neve felkerül egy emlékműre. Kár, hogy ez nem a szülővárosában történik – mondta Vidákovics.

Gyalogtúra a szlovén államfővel

Szlovéniában egyébként minden ősszel állami szintű megemlékezést tartanak az első világháború lezárásának évfordulóján. A központi rendezvényt a Krn-hegyen tartják. Ezeken az eseményeken a ljubljanai József Attila Magyar Kultúregyesület meghívására a szabadkai Spartacus hegymászó egyesület – melynek Vidákovics István is tagja – küldöttsége is rendszeresen részt vesz. Utoljára 2019-ben volt megemlékezés, a tavalyi a járványhelyzet miatt elmaradt.

– 2019 novemberében hat klubtaggal együtt vettem részt ezen. Erdélyből, Horvátországból és az anyaországból is érkeztek vendégek, Vajdaságból csak mi, a Spartacus hegymászói voltunk jelen. A szlovén házigazdák nagyon melegen fogadtak bennünket. Az első nap meghallgattuk Murányi Gábor, a szegedi Meritum Egyesület elnökének Az isonzói front megemlegetett hegyei című, a világháborús eseményeket feldolgozó előadását. Másnap, november 9-én egy háromórás gyalogtúrát tettünk a krni parkolóhelytől a hegyi házhoz és tóhoz. Annak ellenére, hogy egész nap esett a havas eső, a túrát velünk együtt tette meg Borut Pahor szlovén köztársasági elnök is. A helyszínen tartott megemlékezésen, amelyen az olasz delegáció is részt vett, többek közt Varjú Krisztina Dóra, Magyarország szlovéniai nagykövetének helyettese szólt az egybegyűltekhez magyarul, angolul és szlovénül – mesélte István.

A megemlékezés tűzijátékkal, tábori lelkészi szertartással és koszorúzással zárult. A szabadkai klub koszorúját Vidákovics István helyezte el annál a háromnyelvű felirattal ellátott fakeresztnél, amely a hegyi ház és a tó között, az úgynevezett Duplje nevű mélyedésben áll.

– Harmadnap mi, szabadkaiak – a helyiek tanácsa ellenére – megmásztuk a Krn 2244 méteres hegycsúcsát. Friss és mély hóban, váltásban utat törve a hegy nehezebben megközelíthető, északi felén tettük meg az utat. Katonaárkok és szögesdrótok maradványai jelezték, hogy itt folytak az isonzói ütközet nehéz és sok áldozatot követelő csatái. Negyedik nap megtekintettük a kobaridi (Caporetti) első világháborús múzeumot. Ez a kisváros 1947-ig Olaszországhoz tartozott, és abban az időben egy látványos emlékparkot építettek ki a település melletti magaslaton, ahol 7014 olasz katona sírhelye is található. Az emlékpark első részében egy kálvária áll mutatós szobrokkal. A központi, memoriális részben 3 egymás feletti szinten elhelyezett, nyolcszegletű kriptákat találunk, amiket széles lépcsők kötnek össze. A kripták falain nagy gránittáblákra írták fel az elesett katonák neveit, a park tetején pedig egy templom áll. Az összes első világháborús olasz harctéren hasonló emlékpark található, ők az áldozataikat nem felejtették el! Ezek a parkok Olaszországban és annak határain túl is olasz állami gondozásban állnak, így cselekszenek a kulturált és rendezett társadalmak. A kobaridi emlékpark is ennek köszönhetően élte túl az államok és rendszerek változásait, nem úgy, mint a monarchia emlékhelyei – mutatott rá Vidákovics István, és hozzátette, bízik benne, hogy még életében, szűkebb családjával együtt újból eljut majd a szlovéniai emlékhelyre.

István filozófiája szerint, ha egy közösség tragikusan elveszíti 1006 fiatal tagját, és mégsem cselekszik, akkor komolyan megkérdőjelezhető annak embersége.

Az írás nyomtatott változata a Családi Kör 2021. március 18-ai számában jelent meg.

Kegyeletadás a Krn-hegyen található fakeresztnél