A Függetlenség Szakszervezet egészségügyi ágazatának tagjai bejelentették: pénteken 20 percre beszüntetik a munkát, hogy felhívják a figyelmet a helyzetre, amelyben az egészségügyi dolgozók kénytelenek dolgozni. A Felhívás az embereinkért elnevezésű akciót az ország egész területén megtartják, mindenki megválaszthatja azonban, hogy mikor nem végzi el a feladatait húsz percen ketesztül.

A kraljevóiak 10 óra 10 perctől tiltakoznak majd, mert ekkor a legnagyobb a tömeg. Csak, hogy lássák, milyen húsz perc nélkülünk, nyilatkozta a Nova ekonomijának Vladimir Nović, a kraljevói kórház dolgozója.

A többi szakszervezet egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy csatlakoznak-e a megmozduláshoz.

Az illetékes hozzátette, az intenzív osztályon természetesen nem áll le a munka.

„Mi nem akarunk sztrájkba kezdeni. Mi gyógyítani akarjk az embereket, hiszen ezért vagyunk, de szeretnénk, ha az emberek betartanák a járványügyi szabályokat.”

A dolgozók azt kérik, legyen lehetőség új munkaerő felvételére, továbbá, hogy az állam tartsa be, amit ígért, és azok számára, akik a COVID-rendelőkben dolgoznak, fizesse ki a juttatásokat.

Az orvosoknak 20.000, az egészségügyi nővéreknek 10.000 dinár juttatást ígért meg az állam. Vannak városok, ahol még a januári támogatást sem kapták meg, a szakszervezet pedig azt követeli, hogy a támogatás ugyanannyi legyen minden egészségügyi dolgozó számára.

A kraljevói kórház dolgozója kiemelte, nagyon nehéz körülmények között dolgoznak. Védőfelszerelés van, de nincs ember, aki elvégezné a munkát. Egyes munkásoknak ideiglenesen adtak munkaszerződést, most azonban nekik is felmondtak. Az orvosok és egészségügyi dolgozók közül sokan két éve egyáltalán nem voltak szabadságon.

Az orvosok több alkalommal jelezték, hogy a jelenlegi helyzet kritikus, hogy nincs hely és nincs ember, aki elvégezné a munkát. Dr. Goran Stevanović a belgrádi Fertőző Klinika vezetője szerdán azt mondta, még 24 óra és a kórházak megtelnek.

Nincs elég orvos és nővér a szerbiai kórházakban (N1)