Az Együtt az életért alapítvány és a Limundo portál által jótékonységi licitre bocsátott karszalagért 7.500.010 dinárt ajánlott fel egy eddig ismeretlen licitáló – írja a Nova S portál.

A befolyt pénzzel a hathónapos Gavrilo Đurđević gyógyíttatását segítik, aki spinális izomatrófia legsúlyosabb típusában (SMA-1) szenved, s ugyanolyan gyógyszerre van szüksége, mint amit a bajmoki Pál Gajódi Olivér kapott, a kezelés 2,5 millió euróba kerül.

Maga a licitáció nagy port kavart Szerbiában, mert többen is a saját szórakoztatásukra hatalmas összegeket ajánlottak fel, amit nem szándékoztak kifizetni, ezért nagyjából kétszáz licitet kellett törölni.

Emberileg lehet-e ennél mélyebbre süllyedni?

A legmagasabb ajánlat sokáig 6 millió dinár volt, a pénteken 9:39-kor véget ért licitáláson végül 7.500.010 dinárért kelt el a karszalag, ami megközelítőleg 64 ezer euró.

Nevena Đurđević, a kis Gavrilo édesanyja elmondása szerint nagyon jól jött ez az összeg, a gyógyíttatásra eddig mintegy félmillió euró gyűlt össze.

Gavrilo gyógyulását a 3030-as számra küldött 973-as üzenettel is támogathatják, vagy a 160-6000000844014-95-ös dinár alapú, vagy a 160600000084402853-as deviza számlára is lehet összeget befizetni (IBAN: RS35160600000084402853, SWIFT/BIC: DBDBRSBG).

Továbbra is arra biztatjuk olvasóinkat, hogy segítsenek a kis Gavrilónak, és küldjenek el egy SMS-t a 3030-as számra a 973-as üzenettel.

Frissítés: A karszalagot a Mozzart fogadóiroda vásárolta meg.

Gavrilo és Ronaldo (Fotó: Nova S)