Április elsején a kora reggeli órákban a szávaszentdemeteri (Sremska Mitrovica) orvosi rendelő előtt meghalt egy 56 éves férfi, mindössze félórával azután, hogy a mentőállomáson nem voltak hajlandók elsősegélyben részesíteni, közölte az N1 Televízió.

A férfi április elsején kora reggel utoljára érkezett meg munkahelyérem, ahol már 30 éve dolgozott. Hat óra körül erős mellkasi fájdalmakra kezdett panaszkodni. A munkatársa vitte el a mentőállomásra, aki szerint a mentősök közül éppen senki sem iparkodott.

– Egyáltalán be sem engedték a mentőállomásra, hanem csak egy férfi résre nyitotta az ajtót és megkérdezte tőle, hogy mit akar. Azt válaszolta, fájnak a karjai. Szörnyű fájdalmai voltak, az az ember sírt, üvöltött a fájdalomtól, mire emez azt válaszolta neki, hogy „te nem a mentőállomásra való eset vagy, menj a saját orvosodhoz” – mesélte az elhunyt férfi özvegye, Zorica R.

A mentőállomásról ezért elmentek az orvosi rendelőbe, ami a város másik végében található, de az akkor még zárva volt.

– Talán fél 7, vagy 20 perccel 7 óra előtt értünk oda, ő pedig csak fel s alá sétált. Mondtam neki, hogy üljön be az autóba, mert hideg van, de azt válaszolta, jobb neki, ha mozog. Így sétálgatott és egyszer csak elkapta a korlátot, és valami hang jött ki a száján, én pedig odaszaladtam, hogy megfogjam és a karjaimban halt meg – mesélte L.

Ide már időben kiérkeztek a mentők, de csak a halál beálltát tudták megállapítani. A rossz hírt az orvos helyett a férfi munkatársa közölte a családdal.

A régi könyvecskék tanúsága szerint az elhunyt férfi három évtizeden át volt önkéntes véradó, azonban amikor neki lett volna szüksége segítségre, ezt nem kapta meg.

– Senki nem volt hajlandó megmagyarázni, amikor kérdeztem, hogy hol vannak a mentők, hol vannak azok, akik látták mindezt. Azt akarom, hogy kitudódjon, ki volt az az ember, aki elutasította, és hogy miért nem akarta megvizsgálni. Ha apám a mentőállomáson halt volna meg, azt mondtam volna, rendben van, meghalt, de megpróbáltak rajta segíteni. De ez, amit tettek, szégyen – mondta Živojin R., az elhunyt férfi fia.

A mentőállomáson nem voltak hajlandóak az N1 Televíziónak nyilatkozni, ehelyett a helyi egészségházhoz irányították őket, ahol azt mondták, keressék a jogi szakszolgálatot, itt azonban nem vették fel a telefont. Így az illetékesek egyelőre adósak maradtak az információkkal, amelyekről a családot és a közvéleményt is tájékoztatniuk kellett volna.