A korai sárgabarackfajták csaknem száz százalékos fagykárt szenvedtek Szabadkán és környékén, de az őszibarackok korai fajtáin is mintegy harminc százalékos kiesésre kell számítani. Egyes helyeken még a szilvásokban is érte fagykár a gazdákat, főként ott, ahol a korai szilvafajták már virágba borultak. Ez azért is elkeseríti a gazdákat, hiszen a sárgabarack ezen a környéken tavaly is teljes egészében elfagyott, és az őszibarackosokban is 40 százalékos volt a terméskiesés. 

A szabadkai mezőgazdasági szakszolgálat tanácsadói központjának szakmunkatársa, Nikola Ostrogonac a Szabad Magyar Szónak elmondta, csakis a kései sárgabarackfajták esetében van remény arra, hogy valamennyi gyümölcsöt mégis be tudjanak takarítani a gazdák, de egyelőre még ez is kérdéses, hiszen a csütörtök hajnal is hidegnek ígérkezik.

— Szerdán a reggeli órákban -4,3 Celsius-fok volt a legalacsonyabb hőmérséklet Szabadkán. Ez azt jelenti, hogy a néhány héttel ezelőtti első fagyhullám, illetve a szerdai és a csütörtök reggelre bejelentett hideghullám sajnos nagyban megkárosítja a gyümölcsösöket egészen Tavankúttól Királyhalmáig — magyarázta a szakember.

Egyelőre elmondható, hogy az alma, a cseresznye és a meggy az, amelyik egyelőre megúszta a károsodást, de a gazdák itt is kevesebb terméssel számolnak, mint tavaly.

Elkeseredve beszélnek arról, hogy az elmúlt években bizony bebizonyosodik, hogy a klímaváltozás valóban jelen van, hiszen most már elmondható, hogy a teleink enyhék lettek, így a gyümölcsfáknál az első napsütésre, februárban megindul a vegetáció.  Máricusban és áprilisban viszont az utóbbi években mindig van egy-egy fagy, ami jóval hidegebb az átlagnál, és jórészt egy meleghullám után érkezik. A melegben a barackosok kivirágoznak, és aztán elég egyetlen fagyos éjszaka, hogy oda legyen a remény.

Az almatermelők abban reménykednek, hogy amikor a fák virágzásnak indulnak, nem lesz már meglepetésszerűen -1, -2 Celsius-fok körüli fagy, vagyis éppen fagypont alatti a hőmérséklet, mert az almának már akkor az is árt. Most, amikor még nem indul meg a virágzás, az alma a -5, -6 Celsius-fokot is jól tűri még.

Annyi bizonyos, hogy sárgabarackot az idén környékbeli termelőtől vásárolni nem tudnak majd a szabadkaiak.

Elfagytak a Szabadka környéki barackosok (Tómó Margaréta)