Magyarorszűgon bűncselekmény lehet, ha valaki jogosítvány nélkül vezet – számolt be egy friss törvénymódosító a magyar sajtó.

A telex.hu. szerint a javaslatot csütörtökön tárgyalják a parlamentben, ha ezután elfogadják, akkor akár három évre is börtönbe kerülhet az, aki úgy ül volánhoz, hogy a rendőrök már korábban bevonták a vezetői engedélyét.

Az RTL híradója felidézte, hogy M. Richárd 2017 májusában úgy okozott halálos balesetet a Dózsa György úton, hogy már korábban elvették a jogosítványát, ennek ellenére több mint 130-cal hajtott a délutáni csúcsforgalomban.

Korábban Magyarországon a jogosítvány nélküli vezetés csak szabálysértésnek számított. Idén február végéig 3086 embert tiltottak el a vezetéstől, ez valamivel kevesebb, mint ahány eltiltás a tavalyi év első két hónapjában történt.

A kormány által benyújtott javaslat indoklása szerint azért van szükség a módosításra, mert az eddigi büntetések nem tántorítják el eléggé a szabályszegőket.

Börtönbe mehet, aki jogosítvány nélkül vezet (Fotó: archív)