A belgrádi Felső Ügyészség befejezte a Miroslav Mika Aleksić ügyében indított nyomozást – írja az RTS honlapja.

Ivana Rakočević, az ügyészség szóvivője azt mondta, a gyanú szerint Aleksić kilenc diákot zaklatott szexuálisan, illetve erőszakolt meg 2008 és 2020 között. A színészt összesen 19 bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják.

A szóvivő elmondása szerint a nyomozás során összegyűjtötték a szükséges bizonyítékokat, és kikérték a szakértők véleményét, ez alapján a napokban megtörténhet a vádemelés. A bíróság arról is dönt, hogy meghosszabbítja-e a Aleksić előzetes letartóztatását amelyet a bűnismétlés veszélye miatt rendeltek el. A 68 éves színészt még januárban vették őrizetbe, miután több tanítványa is feljelentette.

Már húsz nő tett feljelentést a a szexuális erőszakkal vádolt Miroslav Aleksić ellen

Aleksić korábban cáfolta a vádakat.

A szerbiai törvények szerint a szexuális zaklatást pénzbírsággal, vagy legfeljebb hat hónapig terjedő börtönnel büntetik, kiskorú ellen elkövetett bűncselekmény esetében három hónaptól három évig terjedő szabadságvesztés róható ki. Nemi erőszakért 2 évtől 12 évig, kiskorúak megerőszakolásáért pedig 5 évtől 15 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

Miroslav Mika Aleksić (Fotó: archív)