Két nappal a közlekedési balesetet követően, amely során felborult egy rakétát szállító teherautó, továbbra sem tudni, hogyan borulhatott fel a jármű és mekkora az anyagi kár, a minisztérium ugyanis nem nyilatkozik az ügyben.

Ahelyett ugyanis, hogy a Védelmi Minisztérium válaszolt volna az N1 kérdéseire, egy rövid közleményt adtak ki.

Boris Tadić Szociáldemokrata Pártja azonnali nyomozást követel az ügyben. Csak pártja közleményét követően reagált az incidensre Nebojša Stefanović illetékes miniszter, kiemelte, hogy Tadić idejében leépült a hadsereg, és semmi joga most aggódni.

„Az ügyészség és az illetékes szervek az első pillanattól kezdve bekapcsolódtak a nyomozásba, hogy kiderítsék, hogyan kerülhetett sor a Páncél S-1E rakétarendszert szállító teherautó felborulására „, mondta Stefanović.

Belgrád közelében felborult egy rakétákat szállító katonai teherautó

Aleksandar Radić katonai kommentátor az N1-nek elmondta, hogy a minisztérium a hallgatással többet árt, mint használ, hiszen ezzel helyet ad a spekulációknak.

„Egyértelmű, hogy a rakétát túl magasra helyezték és hogy az azt szállító teherautónak gondja van a stabilitással. Hasonló esetek történtek már Oroszországban és nyugaton is, nincs ebben semmi különös. Várjuk meg mit nyilatkozik majd a minisztérium. De itt a gond. Nem mondják majd el. Ahogyan az sem derült ki, hogyan zuhant le a Mig 21-es tavaly szeptemberben,mondta Radić.

Szerinte egy ilyen incidens természetes a hadsereg körében, nincs arra ok, hogy titkolózzanak körülötte.

A hatalom azt hiszi, hogy az információk elhallgatásával jobbíthat a helyzeten, tette hozzá.

Szerbia 2020. februárjában vásárolta meg a Páncél elnevezésű rakétát. A becslések szerint ennek az értéke 13-15 millió euró.

A felborult teherautó  (Fotó: RTS)