– Nem láttam semmiféle térképet vagy tervet, ami a balkáni országok határainak módosítására vonatkozik, az pedig, hogy egy ilyen állítólagos terv létrehozását egyesek azonnal Szerbia számlájára írják, sokat elmond azokról, akik ilyet állítanak, s itt egyes montenegrói, boszniai és zágrábi körökre gondolok – jelentette ki Aleksandar Vučić a B92 műsorának vendégeként arról az állítólagos non paperről, amelyet sokan tulajdonítanak Janez Janša szlovén kormányfőnek.

„Janša nyílt, egyenes ember, a kilencvenes években teljesen eltérő nézeteket képviseltünk, de ő egy tapasztalt, hosszú karrierrel rendelkező ember, aki egy ideig még börtönben is ült. Ő egy olyan személyiség, aki rendelkezik bizonyos méltósággal és keményen képvisel bizonyos álláspontokat. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy láttam térképeket vagy terveket, mást nem mondhatok” – szögezte le Vučić, hozzátéve: az egy dolog, amit talán szeretne a szlovén kormányfő, nem is tud erre mit mondani, de nem tud semmit arról sem, hogy ki és mit láthatott.

„Nem tudok egyetérteni Koszovó és Albánia egyesülésével, tiszteletben kell tartanom Bosznia-Hercegovina területi integritását” – emelte ki a szerb államfő.

Vučić aláhúzta: Szerbia meglévő határainak fenntartását szorgalmazza Koszovóval, Bosznia-Hercegovinával és a boszniai Szerb Köztársasággal egyaránt. „Számunkra a béke és a teljes stabilitás a legfontosabb. Ehhez tartozik az is, hogy folytassuk a párbeszédet Pristinával” – emelte ki.