Ennyi sms, vagyis összesen 2 millió dinár hiányzott április 20-án, amikor a jótékonysági akciókat szervező önkéntes csoport közzétette a Facebookon a 10. 000 SMS Andreáért eseményt, Andrea gyógyulásáért.

Andrea Mudrić szabadkai kétgyermekes édesanya. 2015-ben egy súlyos közlekedési baleset következtében mellkastól lefelé lebénult. A thaiföldi Verita Neuro klinikán májusban lehetőség lenne egy olyan eszköz beépítésére a gerincébe, amely impulzusokat küld a gerinc sérült részének és segítségével Andrea ismét talpra tudna állni és járhatna. A műtét költségei összesen 9,5 millió dinárba kerülnek.

Andrea csütörtökön délután nyilatkozott a Szabad Magyar Szónak. Azt mondja, két nap alatt 2000 sms érkezett a támogatására, ami bizakodással tölti el. Utaznia május 15-ig kellene, de az orvossal való kapcsolatfelvételt követően kiderült, legkésőbb június 1-ig meg kellene érkeznie Thaiföldre.

– Az orvos azt mondta, ha elsejéig meglesz a pénz, akkor 15-én tudnék menni. Nem merem megvenni a repülőjegyet, amíg nincs meg a pénz, viszont azzal együtt tudom csak kérvényezni a vízumot, biztosítást kötni  és minden más dokumentumot igényelni. Ez időigényes dolog, viszont az orvos azt mondta, most az a legfontosabb, hogy meglegyen a szükséges pénz, aztán majd intézem a többit.

Ahhoz, hogy Andrea álma valóra válhasson április 30-ig még kétmillió dinárra van szükség, amely akár tízezer SMS elküldésével is teljesülhetne.  Legyen Ön is 1 a 10.000 segítő ember közül! Küldjön legalább egy SMS-t a 226-os kód beírásával a 3030-as telefonszámra.

Aki segítené Andreát, megteheti készpénzzel is:

Dinár folyószámla: 160-458748-68
Devizaszámla: 00-540-0001804.2
IBAN: RS35160005400001804297
SWIFT/BIC: DBDBRSBG