A rendőrség 198 illegális bevándorlót talált Nagykikinda területén, közülük két személyről azt feltételezik, hogy egy marokkói-szír embercsempész csoport vezetői, akiket amellett, hogy Szerbiából Magyarország és Románia felé csempészik az embereket, zsarolás bűntettével is gyanúsítják, közölte a Belügyminisztérium.

A közlemény szerint az embercsempész-banda egyik vezetője egy elhagyatott épületben rejtőzködött.

– A biztonsági szempontból kockázatot jelentő személyekkel – akik bűncselekmények elkövetésével is gyanúsíthatók – a továbbiakban az állambiztonsági szolgálat munkatársai foglalkoznak, míg a többi menekültet átszállították a Preševói befogadó-központba – olvasható a közleményben.

A közleményben rámutatnak, hogy a biztonsági szempontból kockázatot jelentő menekültek azonosításában a Biztonsági Hírszerző Ügynökség (BIA) és a Köztársasági Menekültügyi Főbiztosság illetékesei is közreműködtek.

Az akcióban Aleksandar Vulin belügyminiszter, Vladimir Rebić rendőrigazgató és Bogdan Pušić, a bűnügyi rendőrség parancsnoka is részt vett.

Illusztráció (Fotó: N1)