Marinika Tepić, a Szabadság és Igazság Pártjának alelnöke bejelentette, hogy hétfőn, április 26-án tesz tanúvallomást a jagodinai rendőrségen Dragan Marković Palma ügyében – írja az N1.

Ahogyan korábban arról többször is írtunk, az ellenzéki politikus azzal azzal vádolta meg Jagodina első emberét, Dragan Marković Palmát, hogy koalíciós partnereivel együtt nőket és kislányokat futtat, a jagodinai Felsőbb Ügyészség pedig vizsgálatot indított az ügyben.

Az ügyészség vizsgálatot indított a Palma-ügyben

Tepić Twitter-üzenetében azt írta, hogy csak akkor mondja el az ügy áldozatainak és tanúinak nevét a rendőrségen, ha védelmet biztosítanak számukra, illetve, ha nem Jagodina városában folyik majd az eljárás. Tepić ugyanis továbbra is attól tart, hogy Palma és emberei befolyásolhatják az ügy tanúit.

Dragan Marković Palma továbbra is tagadja a vádakat és azt állítja, hogy az ellenzéki képviselő hazudik, Tepić szerint viszont igazat mond, erre pedig tanúi is vannak.

Marinika Tepić (Fotó: N1)