Aleksandar Vučić, aki vasárnap és hétfőn Brüsszelben az Európai Unió tisztségviselőivel tárgyalt, azt mondta, a tárgyalások után – amelyet Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével folytat – Szerbia egészen más ország lesz – írja az N1.

A szerb elnök többek között Miroslav Miroslav Lajčákkal, az EU Belgrád és Pristina közötti párbeszéddel megbízott különmegbízottjával és Josep Borel külügyi biztossal tárgyalt.

Holnaptól már nem ugyanaz az ország leszünk, ettől többet most nem mondhatok. Hatalmas infrastrukturális projektekről van szó, a legnagyobbakról, amit el tudnak képzelni. Ha sikerül megvalósítani, az hihetetlen eredmény lesz az ország számára. Szerbia 3-4 év múlva már nem a 10 évvel ezelőtti országra fog emlékeztetni, és ez minden értelemben így lesz” – mondta kissé titokzatosan a szerb elnök, aki a koszovói helyzetre is kitért.

Problémák vannak a energetikával, de ezt nekik kell megoldaniuk, ha kitűzik a következő tárgyalási napot, mi biztosan itt leszünk” – mondta Vučić.

Vučić Brüsszelben (Fotó: Tanjug)