A Szövetségi Vámhivatal egykori igazgatója, Mihalj Kertesz már több mint öt éve halogatja börtönbüntetésének megkezdését. Kertest a belgrádi Legfelsőbb Bíróság jogerősen még 2015 decemberében ítélte jogerősen két és fél év letöltendő börtönre cigarettacsempészet miatt.

Kertes a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) egykori, jelenleg a Szerb Haladó Párt tagja. Elsődlegesen három évre ítélték, de fellebbezése után csökkent a büntetés mértéke. Kertes egyik tagja volt annak a csoportnak, melynek szervezője Siniša Stojičić volt, annak a Radovan Stojičić Badža rendőrtábornoknak a fivére, aki egy ideig a Közbiztonsági Szolgálat vezetője volt. Kertes volt a csoportban az a személy, aki a vámhivatal vezetőjeként lehetővé tette, hogy a vámon ne vegyék nyilvántartásba az országba érkező cigarettát, vagy azt tranzitáruként tüntessék fel, amelyre nem kell vámot fizetni.

Kertesnek eddig 16 alkalommal sikerült elkerülnie, hogy bevonuljon a rácsok mögé, legutóbb idén március 4-én halasztotta el a büntetés letöltését. Minden alkalommal egészségügyi okokra hivatkozott, tudta meg a a Nova.rs portál bírósági forrásokból.

Siniša Stojičić majdnem hárommillió karton cigaretta csempészését szervezte meg 1997-ben. A mintegy 600 000 dollár értékű rakományt vécépapírként könyvelték el a vámon Kertes jóvoltából, amire nem fizettek adót. Stojičić fivére, aki akkoriban belügyminiszterhelyettes volt, gondoskodott róla, hogy a rendőrök ne vizsgálják át a rakományt a határon. Emellett egy alkalommal, amikor a cigarettát a hatóságok mégis lefoglalták, az árut vissza kellett szolgáltatni a fivérnek, az előzetesbe helyezett csempészeket pedig szabadlábra kellett helyezni.

A csoport ellen 2007-ben emeltek vádat, de Radovan Stojičić Badža nem állt bíróság elé, hiszen még 1997-ben gyilkosság áldozata lett, halálának körülményei máig felderítetlenek.