Mindenkinek rossz lenne a határok módosítása a Balkánon – jelentette ki a német külügyminiszter hétfőn Berlinben, hangsúlyozva, hogy hazájának semmi köze a volt Jugoszlávia térségének újrarendezéséről szóló, ismeretlen szerzőjű informális diplomáciai feljegyzéshez, amely a napokban bukkant fel a nemzetközi sajtóban.

Heiko Maas az észak-macedóniai külügyminiszterrel, Bujar Oszmanival folytatott megbeszélése után közösen tartott sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva kijelentette, hogy tárgyalni sem szabad a csupán „üres szavakat” tartalmazó dokumentumról.

Kifejtette, hogy a Nyugat-Balkán egészét érintené, és a térség viszonyrendszerében kialakult összes kapcsolatra hátrányos hatással lenne, ha bárhol módosítanák a határokat.

Mi ezt nem akarjuk, elutasítottuk a múltban, elutasítjuk most is, és teljességgel elutasítjuk a jövőben is” – szögezte le Heiko Maas.

Hozzátette: ha esetleg híresztelések jelennének meg arról, hogy Németország bármilyen formában részt vett a Nyugat-Balkán újrafelosztásáról szóló non-paper típusú diplomáciai dokumentum összeállításában, akkor csakis „fake news-ról”, álhírekről lenne szó.

Orbán és Vučić újrarajzolnák a Balkán térképét?

Az áprilisban felbukkant dokumentum szerint a térség stabilitásának biztosításához etnikai alapon át kell rajzolni a volt Jugoszlávia területén kialakult országok határait. Így Észak-Macedónia és Montenegro egyes részeit, valamint Bosznia-Hercegovina teljes egészét fel kell osztani Horvátország és Szerbia között, Koszovót pedig hozzá kell csatolni Albániához. (MTI)

Vajon átrajzolják-e a térképet? (Fotó: archív)