Rémhírterjesztés miatt javasol vádemelést a rendőrség egy magyarországi vírusszkeptikussal szemben, a nyomozást a napokban fejezték be és az ügy iratait megküldték az ügyészségnek – írja az MTI.
A rendőrség még tavaly decemberben számolt be arról, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztálya rémhírterjesztés miatt indított nyomozást vírusszkeptikusokkal szemben.
Az eljárásban megállapították, hogy egyikük nagy nyilvánosság előtt olyan cikket publikált, amelyben a maszkviseléssel szemben, valamint a koronavírus-járvány veszélyességével szemben fogalmazott meg állításokat.
A rendőrség szerint a széles körben terjesztett kijelentések alkalmasak voltak arra, hogy a járványügyi védekezést akadályozzák vagy akár meghiúsítsák.
A rendőrség nem nevezte meg az ügy gyanúsítottját, ugyanakkor az MTI az ügyet jól ismerő forrásból úgy tudja: Gődény Györgyről van szó.
Tavaly december óta nyomoztak az ügyben (Fotó: archív)