Az orvosokat és egészségügyi dolgozókat tömörítő Együtt a covid ellen (Ujedinjeni protiv kovida – UPK) egyesület közölte, hogy az államfő részéről az oltakozásért ígért támogatás beharangozása arról árulkodik, hogy társadalmunk olyan mély pénzügyi és szellemi szinten van, és az embereket már annyira megőrjítették, hogy a hatalom úgy becsülte fel, 3.000 dinárral a polgárok meggyőzhetők és rákényszeríthetők, hogy beoltassák magukat.

Lehet, hogy ez pontos becslés, de mi nem szeretnénk hinni ebben

– olvasható a közleményben.

– Az utolsó remény is szertefoszlott, hogy az állam a vakcinával kapcsolatos tájékoztatás és a polgárok tudatának emelése felé fordul. Habár szeretnénk megdicsérni az időbeni vakcina-beszerzést, és az oltakozás jó szervezését, de világossá kell tenni, hogy nem a nép a bűnös, amiért egy év után sem akarja magát beoltatni, miközben az állami frekvenciákkal rendelkező csatornákon oltásellenes állásponttokkal butítják az embereket – áll az UPK sajtóközleményében.

– Ezzel kapcsolatosan mi orvosok és értelmiségiek úgy véljük, hogy végső ideje abbahagyni ezt a súlyos populizmust, és komolyan megoldani az oltásellenesek okozta helyzetet, a légszennyezést, a nem szabad társadalom problematikáját, az állami tisztségviselők pedofília-gyanús botrányait, és felszámolni a rendszert átszövő korrupciót, nem pedig az állami frekvenciákkal rendelkező csatornák segítségével a szőnyeg alá söpörni mindezt – írja az Együtt a covid ellen egyesület.

A szerzők azon reményüknek is hangot adtak, jó szándékkal írt közleményüket nem értik félre.