A köztársasági válságstáb soron következő ülését pénteken 15.30-kor tartják – tudta meg a Nova S portál.

A szerb sajtó információi szerint elemzik majd a jelenlegi járványügyi helyzetet, illetve az érvényben lévő rendelkezések esetleges enyhítése is napirendre kerülhet.

Az üléssel kapcsolatosan megszólalt Goran Vesić, Belgrád alpolgármestere is, aki azt mondta, hogy a válságstábtól elvárja, hogy ezentúl engedélyezzék a koncertek, előadások, esküvők és más rendezvények megtartását.

Szavai szerint Belgrádban már a felnőtt lakosság 36 százaléka, azaz több mint félmillió polgár kapta meg a koronavírus elleni vakcina mindkét dózisát.

A stáb egy korábbi ülése (Fotó: archív)