A bankok többsége már újév előtt bejelentette, hogy belátható időn belül változtatni fog az ügyviteli politikáján. Az átlagember számára ez a kifejezés meglehetősen homályos, hiszen szinte bármit bele lehet magyarázni. Éppen ezért sokan úgy vélték, hogy őket aligha érinti ez a változás, mivel a pénzintézménnyel való együttműködésük abban merül ki, hogy havonta egyszer betérnek az ügyfélszolgálatba, felveszik a fizetésüket, vagy a nyugdíjukat, és ezzel több mint négy hétre letudták a velük való „együttműködést”.
Az azóta kialakult helyzet azonban bebizonyította, hogy ez nem ilyen egyszerű, mivel a „megváltozott ügyviteli politika” elsősorban éppen a hozzájuk kényszerített polgárok zsebét érinti. Arról van szó ugyanis, hogy úgyszólván mindegyik bank hamarosan emelni fogja az úgynevezett számlavezetési díjat. S ez még azoknál is megtörténik, akik – amint fentebb említettük – havonta csak egyszer igénylik a bank szolgáltatását.
Ez a tétel eddig – banktól függően – százötven és hatszáz dinár között mozgott, de nem kevés esetben az ügyfelekkel foglalkozó banki dolgozók különféle trükkökkel igyekeztek rávenni a polgárokat, hogy rajtuk keresztül valamelyik biztosítótársasággal is élet- és balesetbiztosítást kössenek. A módszer pofonegyszerű: megkérik az ügyfelet, hogy írjon alá egy „papírt”, amely –szerintük – csak amolyan formaság, de amikor az apró betűs szöveget is elolvassuk (általában otthon, az aláírást követően), kiderül, hogy kötvényről van szó. Az pedig a biztosítási gyakorlatban már évtizedekkel ezelőtt kiderült, hogy az életbiztosítás a társaság számára a leginkább jövedelmező ügylet. Persze, vannak esetek, amikor a biztosított vagy családtagja súlyosan megbetegedik, esetleg többször is életmentő műtéten esik át. Ilyenkor a biztosító a szerződés megkötésekor rögzített feltételekkel összhangban kártérítést fizet. Kevés, tehát súlyos esetben viszonylag nagy összeggel „vigasztalja” a károsultat. Ha az orvosok ügyesek, és a páciensnek jókora szerencséje is van, egy ilyen ügylet tiszta haszonnal kecsegtet.
Az ilyen kirívó esetek azonban nem érintik a bankot, hiszen ő szorgalmasan havonta leemeli az ügyfele számlájáról azokat az összegeket, amelyekre a vele megkötött szerződés értelmében jogosult. Csupán az a kérdés, hogy mennyit. Ugyanis a bejelentettek szerint hamarosan mindazok elfelejthetik a „potyázást”, akik – engedve a korszerű pénzügyvitel hívó szavának – a különféle számláikat otthonról, az internet segítségével egyenlítették ki, mégpedig díjmentesen. Ezután (még nem tudni, hogy mikortól) minden egyes tétel után huszonöt dinárt lesznek kötelesek fizetni a bankjuknak. Nem nehéz tehát kiszámítani, hogy mennyibe kerül, ha havonta csak 4-5 rezsiszámlát fizetünk ki az internet segítségével.
Ez az „újdonság” annál is inkább furcsa, mert már jó néhány éve elsősorban a bankok igyekeznek népszerűsíteni a számlabefizetésnek e módját. Arról nem is szólva, hogy a nyugati (de egyre gyakrabban a keleti) országokban (is) szó szerint kinevetik az embert, ha – például – egy új gépkocsi megvásárlásakor készpénzzel szándékozik fizetni.
Egyes skandináv országok még ezt is „megfejelik” azzal, hogy bejelentették, néhány év múlva teljesen kivonják a forgalomból a papír- és fémpénzeket. Ezt azonban nem kellene fenntartás nélkül elhinni, hiszen Norvégiában is vannak piacok és kofák is. Vajon náluk mindegyik viszonteladó zsebében lapul bankkártya-leolvasó?
Ugyanez vonatkozik a deviza-folyószámlával rendelkezőkre is. Ugyanis a bankok eddig azzal igyekeztek magukhoz csalogatni a némi euróval, dollárral, svájci frankkal rendelkezőket, hogy náluk biztonságban lesz a pénzük, tehát nem kell tartaniuk a betörők „látogatásától”, s ezért a megvigyázásért nem kell a takarékoskodóknak díjat fizetniük. Nos, ezután kell! És ez az új szabály még abban az esetben is érvényes, ha üres a kontó, vagy a tulajdonos hónapokig egyetlen ügyletet sem bonyolít le.
Azok sem igazán járnak majd jól, akik – minden bizonnyal kényelmi szempontból – nem a saját, hanem másik bank pénzkiadó automatájából vesznek fel némi összeget. Okkal feltételezhető, hogy számukra nem kis és kellemes meglepetést okoz majd, ha minden ilyen „kényelmeskedés” miatt a bankjuk esetenként akár négyszáz dinárt is levon a folyószámlájukról.
Egyébként időigényes lenne felsorolni (és magyarázni) mindazokat a változtatásokat, amelyeket a bankok nagyobb része már régen eldöntött, de csak most közölt a jobb sorsra érdemes ügyfeleivel. Tény azonban, hogy a polgárok vajmi keveset tehetnek ellene, hiszen a még látra szóló betétkönyveken pihent pénzek után is egykoron (az „átkos” szocializmusban) kamatot fizetett a bank, és napjainkban csak úgy jutunk a sokszor kevéske pénzünkhöz, hogy kénytelen-kelletlen tudomásul vesszük a bank által diktált feltételeket, mivel gyakorlatilag teljes mértékben ki vagyunk szolgáltatva a profitéhes pénzembereknek.
Both Mihály
Egyre magasabbak a kezelési költségek (Fotó: 021.rs)
