A válságstáb pénteki ülését követően Zoran Gojković tartományi egészségügyi titkár, a stáb tagja közölte, hogy enyhítenek a fodrászokat érintő eddigi szigorú korlátozásokon, és a szakmai összejövetelek szervezői is könnyítésekre számíthatnak.

Gojković úgy fogalmazott, hogy Szerbia kilábalt a rendkívüli járványhelyzetből, de még nem engedhetjük el magunkat.

– Majdnem két hét múlt el a pravoszláv húsvét, illetve a május elsejei ünnepek óta, és jók a járványügyi mutatók. Naponta átlagban 20-23 ezer személyt oltunk be, és már 1,7 millió polgár a koronavírus elleni vakcina mindkét adagját megkapta – mondta a tartományi titkár.

Zoran Gojković elmondta, hogy a szakmai összejövetelek szervezői is könnyítésekre számíthatnak, és amennyiben marad a jó tendencia, akkor június 21. után várhatóan a különféle tömegrendezvényeket is engedélyezik majd.

Szerbiában egyébként tovább csökkent a napi fertőzöttek száma, az elmúlt 24 órában 800-nál kevesebb új fertőzöttet regisztráltak.

Nyolcszáz alá csökkent a napi fertőzöttek száma Szerbiában

Zoran Gojković tartományi egészségügyi titkár (Fotó: Tanjug/ Szerbia kormánya / Slobodan Miljević)