Branislav Tiodorović epidemiológus, a köztársasági válságstáb tagja kedden kijelentette, hogy a fertőzöttek száma az utóbbi napokban jelentősen csökkent, de nem a várt mértékben, a vírus pedig továbbra is jelen van, és veszélyezteti a gyenge immunrendszerrel rendelkezőket.
A szakember az RTS műsorában megismételte, hogy a fertőzés legyőzésére egyetlen mód van, ez pedig a vakcina.
„Itt az idő, hogy ráerősítsünk az immunizációra, főleg a fiatalok és középkorúak oltása a fontos, ugyanakkor továbbra is be kell tartanunk a korlátozásokat, hogy két-három hónap múlva az élet visszatérhessen a megszokott kerékvágásba” – mondta Tiodorović.
Szavai szerint a fiatalok felfogták, hogy számukra is fontos az immunizáció.
„Velük másképpen kell kommunikálni, nekik más dolgok fontosak, mint az idősebbeknek. Tudniuk kell, hogy ha beoltatják magukat, olyan eseményekre juthatnak el korlátozások nélkül, amelyekre vakcina nélkül nem tudnának. Részt vehetnek a ballagási ünnepségeken, sporteseményeken, koncerteket, fesztiválokat látogathatnak” – tette hozzá egyebek között az epidemiológus, aki szerint a cél, hogy napi 100 alá csökkenjen az új fertőzöttek a száma. Ebben az esetben, illetve, ha Szerbiában megvalósul a 60 százalékos átoltottság, június 21-én feloldják a járványügyi korlátozásokat.
Branislav Tiodorović (Fotó: archív)