Az adai származású Török Flórát minden bizonnyal nem kell bemutatni az olvasóknak, hiszen a Török Testvérek és a Török Tilla Folk Experience felállásokból is ismerhetik. Flowra a jövőben az általa életre hívott „Flowra Project” könnyűzenei formáció keretein belül folytatja dalszerzői tevékenységét, melynek különleges jellemzője a dalaiban minduntalan megjelenő hegedűjátéka, illetve népzenei „előéletéből” hozott „otthon érzés” megteremtése, ízléses belecsempészése a stílusokon átívelő zeneiségébe. Előadóművészként pedig továbbra is célja minél többekhez eljutni és kapcsolódni zenéjén keresztül, másoknak örömet okozni. Bemutatkozó dalát május 26-án mutatták be: a folk-pop stílusú Hintázom mostanra készen áll világformáló útjára.

– Ez a dal betekintést nyújt a lelkembe, mely olykor fedezékbe bújna, máskor pedig nevetve kivirágozna, s a két állapot közötti ingázást, hintázást szeretné érzékeltetni a hallgatóval. Fontos üzenete, hogy a lelki hullámaink életünk természetes velejárói. Mindig lesz fent és lent, de tőlünk függ, hogy melyiknek adunk gyakrabban teret, és ehhez egy élethosszig tartó önismereti munka szükségeltetik. A lényeg, hogy a zene mindig ott lesz nekünk, bármikor belekapaszkodhatunk – mondta a Hintázom dallal kapcsolatban Török Flóra.

Flóra egészen kicsi kora óta része a zenei körforgásnak hegedűjével, énekhangjával, táltos dobjával és egyéb kiegészítő hangszereivel. A zene megfoganásának pillanatától kezdve része az életének Édesanyja énekhangja révén. Az általános zeneiskolai tanulmányait szülőhelyén, Vajdaságban klasszikus hegedű és fuvola szakon is elvégezte, melynek során szerbiai országos szintű hegedűversenyt nyert. Mindeközben a népzene szeretete is egyre jobban elmélyült benne, két testvérével alkotott zenekari formációikkal kiemelkedő tehetségei voltak az akkori népzenei versenyeknek. Budapestre költözésük után is folytatták zenei tevékenységüket. Közös pályafutásuk későbbi szakaszaiban (Török Testvérek, Török Tilla Folk Experience), belépve a világzene bűvkörébe, egyéb könnyűzenei műfajokkal (pop, blues, rock, dnb, stb.) sikerrel fűszerezték hangszereléseikben a magyar, szerb, török, kazah népzenét, valamint az ősi hangzásvilágot, kialakítva ezzel saját egyedi stílusukat, mely tevékenységüket több lemez is formába öntötte (Az úton, Naphasadás, Napkeletről, Csak azért szeretlek).

Zenéjükkel bejárták a fél világot keletről nyugatig, Kazahsztántól Amerikáig és Kanadáig, mely országokban több ízben is megmutatkozhattak koncert körútjaik alkalmával, Magyarországot képviselve. Testvéreivel alkotott zenei formációin kívül Flóra tavaly csatlakozott az Örökség folk-rock zenekarhoz (neves Kormorán zenekar utódja).

A 2020-as évben váratlanul bekövetkezett körülmények – magatehetetlenség helyett – az évek óta tervként dédelgetett, saját könnyűzenei projektjének megvalósítására ösztönözték. A tettek mezejére lépve elvégezte az ImPro School (Magyarország egyik legismertebb magán zenei iskolája) Ableton zeneszerző szoftver kezelésének előkészítő kurzusát.

Ezt követően a Parnasszus VersDal Akadémia keretein belül tanult a dalszöveg és zene kapcsolatáról, melyet Turczi István neves költő-, szövegíró-szerkesztő indított a magyar könnyűzene szövegkultúrájáért. Az öt alkalomból álló szakmai workshop keretein belül olyan méltán neves szakmabéliek osztották meg tapasztalataikat, mint a zenész-előadóművész és dalszövegíró Müller Péter Sziámi, Horváth Attila, Gerendás Péter, Csorba Lóránt (Lóci játszik), Siklósi Örs (AWS), a szakma más területeiről pedig Lutter Imre (versmondó-művész, producer), Poós Zoltán (író, zenei szakíró), Pion István (író, újságíró, slammer), Simon Márton (író, slammer).

Az Akadémia elvégzése után az ImPro School – tematikáját tekintve Magyarországon elsőként általuk indított – Dalszerző kurzusának hallgatója volt, ahol a nemzetközi szintű topline dalszerzési fortélyokat a londoni ICMP-n (The Institute of Contemporary Music Performance) dalszerzést végzett Csányi Ritától, a The Anahit zenekar frontemberétől tanulta. A kurzus hallgatóit Vincze Judit (Zsüd), Czakó-Kuraly Sebestyén és Balla Gergely (Platon Karataev) is támogatta fejlődésükben. Az elméleti tudás elmélyítését segítő gyakorlati feladatok alkalmával, ifjú tanoncként a szakmában már jeles zenei producerekkel való közös munka során próbálhatta ki magát topline dalszerzőként. Egyik ilyen un. „co-writing” munkafolyamat során született meg az ígéretes Hintázom című dala Ujvári János zenei producerrel karöltve, melynek hallgatóját a lélekemelő szöveg mellett Flowra hegedűszólója repíti egyenesen „fel az égbe”.

Török Flóra hintázik… (Fotó: Kupcsik Dóra/Flowra Project)