Hétfőn tartja soron következő ülését a köztársasági válságstáb, a szerb sajtó pedig arról ír, hogy újabb lazítások várhatók.

Sajtóértesülések szerint megengedik majd a ballagási ünnepségek megtartását, és lehetőség lesz lakodalmak, illetve más események megszervezésére is, az érvényben lévő rendelkezések betartásával.

Goran Vesić, Belgrád alpolgármestere azt nyilatkozta, hogy a főváros több kérelmet is benyújtott a válságstábhoz, többek között a vendéglátóipari objektumok nyitvatartására vonatkozóan, illetve a ballagási ünnepségek megtartásának ügyében is. Vesić szerint, mivel a beoltottak száma a fővárosban meghaladta az 50 százalékot, a kávézóknak, éttermeknek éjfél után 1 óráig kellene dolgozniuk, június 21-e után pedig már meg lehetne szervezni a kongresszusokat, koncerteket, lakodalmakat és más rendezvényeket, természetesen a hatályban lévő szabályok betartásával.

Ma tartja következő ülését a válságstáb (Fotó: archív)