Nagy botrány van Németországban, miután kiderült, hogy a litvániai hadgyakorlaton nemcsak nagyon berúgtak a hadseregük katonái, de videóra vették, ahogy a péniszüket alvó társaik szájába lógatják, majd Adolf Hitler születésnapján éltették a Führert. A négy katonát idő előtt kellett hazavinni a nemzetközi NATO-küldetésről a vállalhatatlan viselkedésük miatt, írja a hvg.hu.

A beszámolók szerint ráadásul a náci dalok éneklését a katonák elöljárója is hallotta, mégsem jelentette, ami mellett el is törpül, hogy a NATO-katonák elvileg alkoholt sem fogyaszthatnak.

A Spiegel szerint külön súlyosabbá teszi a botrányt, hogy épp a litvániai küldetésen készültek a videót, amit bár nem hivatalosan, de a Baltikumot fenyegető Oroszország felé üzenve tartottak meg.

A német ellenzék azonnali és teljeskörű vizsgálatot követel, amit a korábban Angela Merkel utódjának gondolt hadügyminiszter, Annegret Kramp-Karrenbauer azzal szeretne elkerülnö, hogy elmondta, akár az egész litvániai német egységet hazahívja.

Német katonák egy katonai parádén (Fotó: Wikipédia)