Szerbia állampolgárainak nincs szükségük sem PCR, illetve antigén tesztre, sem vakcinaigazolásra, ha a környező országokba akarnak utazni, jelentette ki Tatjana Matić idegenforgalmi miniszter.

A tárcavezető szerint a térségben a járványhelyzet igen kedvező, és rámutatott, a szerb állampolgárok korlátozások nélkül utazhatnak Montenegróba, Boszniába, Észak-Macedóniába és Albániába.

Ugyanez vonatkozik a felsorolt országok polgáraira is, ha Szerbiába akarnak utazni, tette hozzá a miniszter.

– Ők is és mi is zavartalanul utazhatunk, és ez mindannyiunk számára sokat jelent – húzta alá Matić.

Az idegenforgalmi miniszter emlékeztetett, hogy Szerbia több országgal is írt alá kétoldalú megállapodást a vakcinák kölcsönös elismeréséről, és Törökországot emelte ki példaként, ahol elfogadják a Szerbiában kiállított vakcinaigazolványt, azoktól pedig akik nem oltatták be magukat, negatív PCR-tesztet kérnek.

– Ilyen megállapodást írtunk alá Magyarországgal, Görögországgal, Szlovéniával és Romániával, míg a Csehországgal aláírt egyezmény hétfőn lép életbe –  nyilatkozta Tatjana Matić.

Szerbia állampolgárai utazhatnak az EU-ba, de az útlevél nem elég

Illusztráció (Fotó: Archív)