Szlovákiában egy laboratóriumi vizsgálat során kimutatták a koronavírus úgynevezett delta variánsát – közölte az MTI szlovák hírügynökségi források alapján.

A személy, akinél a vírus delta variánsát kimutatták, jelenleg házi karanténban van, nem igényel kórházi ellátást, és az elérhető információk szerint nem volt közeli kapcsolatban más személyekkel – közölte Ján Mikas országos tisztifőorvos.

Az esettel összefüggésben először olyan információk kerültek nyilvánosságra, hogy a delta variánst egy Szentpétervárról érkezett és ott egy futball mérkőzésen részt vett személy mintájában mutatták ki. Ezt később az ÚVZ cáfolta.

A Közegészségügyi Hivatal közlése szerint a most kimutatott eset a delta variáns (B.1.617.2) szlovákiai megjelenésének első példája. A vírusnak az országban már májusban megjelent indiai változata, a vírus úgynevezett kappa (B.1.617.1) variánsa volt. Az ÚVZ korábbi tájékoztatása szerint az országban továbbra is a legnagyobb mértékben a koronavírus úgynevezett brit változata van jelen.

Illusztráció (Fotó: Arhcív)