A pénteki ítéletidő Nyugat-Szerbia számos településén is megkeserítette az ott lakók életét, akiknek mezőgazdasági terményei néhány perc alatt semmisültek meg. A valjevói és bukuljai radarközpontokból mintegy 600 jégvédelmi rakétát lőttek fel az illetékesek, ennek ellenére nagyok a károk. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy megtérülő befektetésnek számít a jégvédelmi hálók telepítése vagy legalább a mezőgazdasági károk elleni biztosítások megkötése is.

A pénteki zivatar Čačak környékén jégveréssel járt, amely megsemmisítette a veteményeket, a viharos erejű szél pedig fákat csavart ki, házak tetőszerkezetét rongálta meg, de volt, ahol a fóliasátrat tépte apróra, tudatta a Szerbiai Rádió-Televízió. Nagy károk keletkeztek a gyümölcsösökben is, elsősorban az alma, a kajszibarack és a meggy szenvedte meg a zivatart és a jégesőt. Szakemberek szerint azokban a gyümölcsösökben, ahol a legnagyobb volt a jégverés, vége is lett a szüretelésnek.