Arra érdemes személyeket és intézményeket is kitüntetett kedden Aleksandar Vučić szerb elnök Szent Vitus napja (Vidovdan) alkalmából és azt mondta, büszke azokra az emberekre, akik sokat tettek a szerb nép egységéért és Szerbia, valamint az ország lakosságának jóhírnevéért.

Az államfő beszédében úgy fogalmazott, hogy a szerb nép történelmének seregszemléje a koszovói őrtoronyból történik, a rigómezei csatától kezdődően mind a mai napig, a szemlét pedig Szent Száva és Lazar fejedelem végzi.

– Ezért káprázatos a történelmünk, elődeink pedig példamutató hősök voltak Gazimestantól a košarai csatáig. Szerbia a történelem során mindig a jó oldalon állt, éppen azért mert Lazar és a többi elődünk fejét nem sírba, hanem alapokba temették el – fogalmazott az elnök.

A Szerbia és Bosznia közötti békés együttműködés előmozdításáért és megszilárdításáért Aleksandar Vučić a Szerb Köztársaság láncos érdemrendjével tüntette ki Milorad Dodikot, Bosznia-Hercegovina elnökségének szerb tagját.

Az kétoldalú kapcsolatok terén elért eredményekért az államfő Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminisztert, valamint Andrija Mandićot, a montenegrói Új Szerb Demokrácia nevű párt elnökét a szerb zászló érdemrend első fokozatával tüntette ki.

Az államfő Karađorđe csillagot adományozott egyebek közt Predrag Miki Manojlović és Desimir Stanojević színészeknek, Sanja Ilić zeneszerzőnek, Zafir Hadžimanov zenésznek és Aleksandar Vasić újságírónak.

Oliver Mandić popénekest, Breda Kalef Simonović operaénekest, Aleksandar Gatalica írót, Radmilo Armenulić teniszezőt pedig aranyéremmel tüntette ki Szerbia elnöke.

Aleksandar Vučić továbbá a belügyminisztérium, az állambiztonsági szolgálat (BIA) tagjait, egészségügyi dolgozókat, és Mladen Nenadićot, a szervezett bűnözés elleni ügyészség ügyészét is kitüntette.

Szijjártó Péter és Aleksandar Vučić egy korábbi találkozójuk során (Fotó: Magyarország Belgrádi Nagykövetsége)