Európában tíz héten át csökkent a fertőzöttség mértéke, az elmúlt héten viszont tíz százalékkal nőtt az új esetek száma. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint, ha így haladunk tovább, elkerülhetetlen az újabb, akár ősznél korábban érkező járványhullám, és ezért elsősorban az Európa-bajnokság a felelős – írja az RTS.

A WHO szerint azon túl, hogy rengetegen utaznak, tízezrek ülnek a stadionokban, a kocsmai meccsnézések és a buszon utazó tömegek is kedveznek a vírus terjedésének.

Hans Kluge, a szervezet regionális igazgatója szerint, a fertőzöttek számának növekedése mellett gondot okoz, hogy szinte minden európai országban belassult az oltás üteme. Szerinte augusztusig a kontinensen a delta variáns dominál majd.

Az új vírusmutációk, a kevés vakcina és a tömeges rendezvények miatt rövidesen a járvány újabb hullána törhet ránk, ha nem leszünk fegyelmezettebbek” – mondta Kluge.

Horst Seehofer német belügyminiszter felelőtlennek nevezte az UEFA-t, amiért a delta variáns terjedése közben engedélyezi a gyülekezést.

A skót egészségügyi hatóság szerint kétezer állampolgáruk vett részt valamilyen Eb-eseményen az angol-skót meccs idején úgy, hogy közben fertőzött volt.

A gyorsan terjedő delta variáns számos országban fejfájást okoz, csütörtökön Szerbiában is azonosították.

Megjelent a koronavírus delta variánsa Szerbiában

Jó hír viszont, hogy a védőoltás a súlyos, kórházi ápolást igénylő betegség, illetve a halálesetek megelőzésében hatékonynak bizonyult.

Telt ház volt a Puskás Arénában (Fotó: MTI)